Tanuljunk a modelltől

8 dolog, ami még inkább másnapossá tesz dr. life koktél
Szünet nélkül pezsegjen a közösségi médiában!
Vágólapra másolva!
Azt mondja, hetente négyszer sírja el magát a köszönőleveleken – Ashley Alexiss plus-size modell éppen azért hozta létre a több XL-es fürdőruhakollekcióját, hogy a nem hagyományos modellalkatú nők végre, és sokan felnőtt életükben először, fürdőruhába merjenek bújni.
Vágólapra másolva!

De azt is mondja, aki az üzletét intenzív közösségi médiázás nélkül akarja felépíteni, az idi*ta. Na jó, nem ilyen erősen. Megmutatjuk, hogy érti.

Ashley profilképe a Twitteren Forrás: https://twitter.com/AshAlexiss

Saját bevallása szerint az Alexiss Swimwear – szlogen: a szépség nem méret – tervezője két húzásnak köszönheti a sikerét: az alvásról lemondott, de és úgy facebookozik, mint az őrült. Meg még a többi platform. Biztos nem a levegőbe beszél: összesen körülbelül hatmillióan követik. És tényleg nincs rajta egy gramm fölösleg sem, ez a sok plusz mind a természet ajándéka!

Szünet nélkül pezsegjen a közösségi médiában! Forrás: Dreamstime

A legjobb énem

Ashley Alexiss szerint a közösségi média rákényszeríti a vállalkozót, hogy a lehető legjobb formáját hozza. A márkaoldalon mindenki mindenki kommentjét látja, a vállalkozó felelőssége, milyen hangnemet üt meg a válaszban, de ez egyben lehetőség is. Szép pillanat, ha dicséretet kap, de igazán sokat azzal lép előre, ahogy a problémákat kezeli.

Ennél őszintébb nem lehet egyetlen ügyfélszolgálat sem,

és ha mindenki elégedetten száll ki a posztból, az mindig márkaépítés is.

Similis simili gaudet

Ashley nagy híve a keresztmarketingnek. Egyszerűen rajong a jelenségért, hogy egy másik plus-size hírességnek elég betagelnie őt egy fotón, mondjuk mert Alexiss fürdőruha van rajta, huss, már el is ment vagy húsz bikini.

Tarka a rét, és nem kicsi

A modell gondosan figyeli a konkurenciát. Akit fontos szereplőnek tart, azt becsülettel lájkolja Facebookon, követi a Twitteren és az Instagramon. Nagyon dinamikus tájékozódás ez a trendekben, az üzlet miatt azt is figyelni kell, ki mit csinál rosszul, ki miben remek. Mindkettőből sokat lehet tanulni.

Soha jobbat a bétának

A modell szerint a közösségi média kiváló tesztterep minden vállalkozásnak. A célközönség már egybegyűlt, látnak, hallanak, véleményeznek. Nincs ma ennél gyorsabb releváns visszajelzés, az biztos. És nincs az a fókuszcsoport, amely részletesebben kirajzolná a folytatást.

Íróblokk? Ugyan

Persze nem mindennap adják ingyen a szellemességet. A modell azt tanácsolja, csak képzeljük el, hogy élőben mondjuk el valakinek a posztunk tartalmát – és már meg is van a státusz. Ne féljünk, ne akarjunk megfelelni.

Mindenki legyen őszinte, és akkor nem lehet baj.

Mondjuk ha fellátogatunk a Twitter-fiókjára, látjuk, nem szilikonszarvassal gurigázik, ha szókimondásra kerül a sor. “Csak azt érdekelje a súlyom, akinek a szájára ülök.” Egyenes beszéd!

Ha azt mondja, őszinte, azt úgy is gondlja Forrás: https://twitter.com/AshAlexiss

A minőség fontosabb a mennyiségnél

Régi igazság már, hogy nem kell elárasztani a hírfolyamot. A modell úgy tapasztalja, napi 3-5 poszt rászorítja az embert, hogy megszerkessze a tartalmat, és hogy tényleg azt ossza meg a közönségével, ami fontos és érdekes. “Mindenki akkor posztoljon, amikor az értéket ad a márkának. Egy remek gondolaton nem érdemes hosszan kotlani, de ha valami épp nem esik jól, ne is erőltessük.”

(Via)