Visszafogták magukat a hazai befektetők

Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én Budapesti Értéktőzsde
Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én
Vágólapra másolva!
Az erős márciusi forgalmat követően kissé visszaesett a Budapesti Értéktőzsdén forgó részvények forgalma, melynek összértéke így is 181 milliárd forint volt áprilisban. A részvénypiaci rangsor első helyét továbbra is a Concorde foglalja el, a második az Equilor, míg a Wood ezúttal a harmadik helyre futott be – derül ki a Budapesti Értéktőzsde közleményéből.
Vágólapra másolva!

A BÉT részvénypiaci forgalom 180,78 milliárd forintot tett ki, ami 8,61 milliárd forintos napi átlagforgalmat eredményezett.Ez visszaesést jelent a márciusi, 286,6 milliárd forintos forgalomhoz képest, árnyalja azonban a képet, hogy egy hónappal korábban két éves rekord dőlt meg.

Havi részvénypiaci forgalom Forrás: Budapesti Értéktőzsde

A BUX index áprilisban 1,59 százalékot erősödött. A blue-chipek közül egyedül a Richter teljesítménye volt negatív, az OTP a Mol és a Magyar Telekom emelkedni tudott az elmúlt hónapban.

Áprilisi blue-chip részvény forgalom és árfolyamváltozás Forrás: Budapesti Értéktőzsde

A befektetési szolgáltatók rangsora valamelyest átrendeződött áprilisban, a Concorde Értékpapír Zrt. megőrizte első helyét 23 százalékos piaci részesedéssel, második helyre ezúttal az Equilor Befektetési Zrt. lépett 16,5 százalékos súllyal. Harmadik helyen a Wood & Company Financial Services a.s. van 15,7 százalékkal.

2016. áprilisi részvényforgalom Forrás: Budapesti Értéktőzsde

A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe, a BUX valamint a kis- és közepes papírok mozgását követő BUMIX is jól teljesített áprilisban mind a vezető tőzsdékkel, mind a régiós mozgásokkal összevetve.

Index értékek relatív változása Forrás: Budapesti Értéktőzsde