A jenen a devizapiac szeme

jen, Japán, deviza
Vágólapra másolva!
Ahogy a világ pénzügyi vezetői legfontosabb jegybankárai a héten összegyűlnek a G7-találkozón, az elsődleges téma a globális gazdaság élénkítése, illetve a határokon átívelő adóelkerülés elleni küzdelem lesz. Mindazonáltal a japán jen árfolyamának kérdése, bár nem hivatalos téma, mindent felrúghat.
Vágólapra másolva!

A Japánban megrendezett G7-es találkozó egészére is árnyékot vethet a házigazda ország fizetőeszköze. Komoly aggodalomra ad okot ugyanis, hogy a japán jen erősödése mennyiben gátolja a japán gazdaságot a növekedésben – írja a Bloomberg. Ráadásul a jen izmosodása következtében egyre többen vélik úgy, hogy az állam beavatkozhat a devizapiacokon, amire 2011 óta nem volt példa.

Ellentmondások hálójában

Miközben pedig Japánnak sikerült elkerülnie a recessziót azzal, hogy a tavalyi év utolsó negyedévében produkált 0,3 százalékos GDP zsugorodással szemben az idei első három hónapban 0,4 százalékos negyedéves alapú növekedést produkált, a vállalatok mégsem elégedettek a helyzettel. A Toyota például azt közölte, hogy az éves nyeresége 5 év után először csökkenhet, a hazavitt profitjának értékcsökkenése miatt.

Izgulhatnak a befektetők Forrás: Imaginechina/Chen kang - Imaginechina/Chen Kang

A jen árfolyama emellett igen komoly

politikai kérdést is jelent.

A japán pénzügyminiszter, Aszó Taró többször is jelezte ugyanis, hogy az intervenció lehetséges opció, amennyiben a jen extrém szintekre kerül. A pénzügyminiszter közölte, amennyiben szükséges a pénzügyminiszterek és jegybankárok május 20-21-én megrendezett találkozóján a jen helyzete is felmerülhet, amennyiben szükséges. Ezzel szemben viszont az amerikai pénzügyminiszter, Jacob Lew sokkal inkább azt az álláspontot képviseli, hogy hagyni kell a devizapiac rendezett mozgását.

Áprilisban a G20-ak pénzügyi vezetői, köztük Lew és Aszó ismételten ígéretet tettek, hogy tartózkodnak a devizák gyengítésétől a kereskedelmi előnyök elérése céljából. Hangsúlyozták azonban, hogy az árfolyamok „rendezetlen mozgásai” károsak lehetnek.

Enyhülő nyomás

Az elmúlt időben egyébként csökkent némileg a nyomás a japán döntéshozókon, ahogy a dollár erősödött, és így a jen

le tudott mászni az ebben a hónapban elért 18 hónapos csúcsáról.

Az USD/JPY árfolyam idei alakulása Forrás: Investing.com

Ezzel együtt az Egyesült Államok már fel is rakta egy új devizapiaci megfigyelő listára Kínát, Japánt és Németországot. Azt figyelik ugyanis, hogy ezek a gazdaságok nem biztosítanak-e nem fair kereskedelmi előnyöket az USA-val szemben.

Ördögi részletek

Fontos részlet mindezzel kapcsolatban, hogy mi minősül a devizapiacon „rendezetlen működésnek”, ami indokolhatja a beavatkozást – vélik a Bloomberg által megkérdezett elemzők. Egyrészt ugyanis számos amerikai hivatalnok gondolja úgy, hogy szó sincs „rendezetlenségről”, míg sok japán kolléga úgy látja, a dollár/jen árfolyam már „rendezetlen” vagy „szabálytalan” mozgásokat mutat.

Másrészt az egész devizapiaci vitát felboríthatja,

ha napirendre kerül Kína ügye,

amely nem tagja a G7-csoportnak. A jüan idei gyengülése kapcsán ugyanis egyre többen vetették föl, hogy a kínai vezetés szándékosan gyengíti a fizetőeszközét az exportőrök támogatása érdekében – mely vádat a kínaiak rendre visszautasítják.

Miközben tehát az amerikaiak és mások azt sürgetik, hogy Kína engedjen nagyobb beleszólást a piacnak a jüan árfolyamába, Japánnak nem lesz könnyű meggyőznie a gazdasági vezetőket arról, hogy indokolt a saját beavatkozása.