Újratervezik az e-jegyrendszert

e-jegy
Vágólapra másolva!
A Budapesti Közlekedési Központ igazgatósága úgy döntött, hogy újra kell tervezni a fővárosi elektronikus jegyrendszert, mert kiderült, hogy az a korábbi menedzsment által rögzített műszaki feltételekkel működésképtelen lenne. Azt ígérik, a hatéridő marad, tehát 2017-ig megvalósul az e-jegyrendszer projektje. 
Vágólapra másolva!

A majdnem egy évig tartó átfogó vizsgálatok után megállapították, hogy a projekt előkészítése és tervezése nem volt kellően megalapozott, és a rendszer még alapszinten sem működött volna.

Mi az a RIGO?

Az elektronikus jegyrendszerrel a papírra nyomtatott jegyek és bérletek fokozatosan megszűnnek, a BKK a termékeket és az utazási egyenleget elektronikusan, a RIGO központi elszámoló rendszerében fogja nyilvántartani. Az igénybe vett szolgáltatás ellenértékét a rendszer elektronikusan vonja le a kártyához tartozó számláról.

A RIGO-ba regisztrálni kell Forrás: BKK

A papíralapú bérletigazolványt egy névvel és fényképpel ellátott, nem átruházható utazási kártya váltja fel. Ennek kiváltásához a RIGO rendszerében kell regisztrálni. A különböző bérletek vásárlása, valamint bármilyen utazási kedvezmény igénybevétele (díjmentes, nyugdíjas stb.) is ezzel a megszemélyesített közlekedési kártyával lesz lehetséges – írja a BKK a honlapján.

Sok sebből vérzett

A BKK szerint a műszaki kiírás számos helyen hibás,

a szükséges építészeti munkák és a szoftverintegrációs feladatok kimaradtak a szerződésből. Nem lehetett tudni továbbá, hogy a beléptetőkapuk mekkora torlódást okoznának, és bizonyos jogszabályi követelményeket - katasztrófavédelmi, biztonsági előírásokat - is figyelmen kívül hagytak.

A BKK úgy döntött újratervezik az e-jegyrendszert Forrás: Origo

Ezenkívül az is kiderült, hogy a fejlett adatátviteli rendszer működtetéséhez nem elég a szerződésekben szereplő 3G adatkapcsolat, helyette 4G szükséges.

Mégsem kell magasugrónak lenni a bliccelőnek?

Megállapították azt is, hogy az előző menedzsment súlyos szakmai hibát követett el, amikor nem integrált, "kulcsrakész" elektronikus jegyrendszer kiépítésére írt ki pályázatot, hanem tulajdonképpen eszközbeszerzésre, szoftveres integráció nélkül. Ezen felül időközben a projekt lényeges elemeit érintő jogszabályok - például a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény - is megváltoztak, ezt pedig az eredeti konstrukció nem képes kezelni - tették hozzá.

Az Origón is írtunk arról, hogy csak a legkiválóbb atléták tudnak majd bliccelni Budapesten a metrókban, ahol 2017-től 180 centi magas beengedőkaput kellene átugraniuk az ingyenes utazáshoz. A korábbi tervek szerint úgy volt, hogy a kapukat már 2017-ben elkezdik felszerelni, állítólag a határidőt megpróbálják tartani.

Marad a 2017-es határidő

A BKK azt írta, hogy a 3-as metróval kapcsolatos elemek a felújítás miatt kikerülnek a 2017 végén záruló projektből, és annak második fázisában valósulnak majd meg. Kiemelték, a módosítások miatt a program nem lesz drágább és a

befejezés határideje sem módosul.

A buszokon, villamosokon és a trolikon új érvényesítőkészülékek lesznek a bankkártyaszerű bérletek és az okosjegyek kezelésére. Az árbevétel évi 15 százalékkal nőhet.

A BKK azt ígéri 2017-ben azért elindul a e-jegyrendszer Forrás: Origo

A BKK azt közölte, hogy megteszi az újratervezéshez szükséges lépéseket, amivel nemcsak a jogszabályi feltételek teljesüléséről gondoskodik, hanem csökkenti az utasok adminisztrációs terheit is.

A korábbi tervezet szerint ugyanis okmányirodai ügyintézésre is szükség lett volna az elektronikus jegyrendszer igénybevételéhez. Már ahhoz is mobil okmányirodákat kellett bevetni, hogy a BKV-s dolgozók és családtagjaik viszonylag gyorsan megkaphassák a még csak tesztelés alatt álló e-jegyüket.

Igazi roham lett volna a kormányablakoknál,

ha a milliós jogosultságot az okmányirodákban kellene elintézni.

Erre írta most a BKK, hogy az eredeti elképzelések szerinti megvalósítása

Egyedi, kényelmes, biztonságos

A e-jegyrendszer-projekt számos elemében a legfejlettebb, de kész rendszerként a világon még sehol sem bevezetett megoldásokat alkalmaz majd.

Egy ilyen összetett fejlesztési program esetén törvényszerűek az irányváltások, újratervezési lépések. A fő cél, hogy az elektronikus jegyrendszer bevezetésével az utasok kényelmes és biztonságos szolgáltatást vehessenek igénybe – közölte a BKK.

Vitézy Dávid, a BKK volt vezérigazgatója a Facebookon reagált és azt írja: a cég visszamutogatásba kezdett, a rendszert alaposan előkészítették és csak az elmúlt másfél év hibái miatt feneklett meg. Azt írja: