A MEKH szerint a Tigáz jogtalanul követelt 33 ezer ügyféltől összesen kétmilliárd forintnyi behajtási költségátalányt. Ezért 100 millió forintra bírságolta a gázszolgáltatót, és kötelezte, hogy fizesse vissza a már beszedett pénzt az ügyfeleknek. A Tigáz azt állítja, törvényesen járt el, fellebbez a döntés ellen.

A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) százmillió forintra bírságolta a Tigázt. A MEKH szerint a gázcég jogtalanul követelt összesen 2 milliárd forint behajtási költségátalányt 33 ezer ügyfelétől.

A MEKH a rekordbírság kiszabása mellett kötelezte a szolgáltatót, hogy térítse vissza a már befizetett összegeket, a még fennálló, de nem megfizetett követeléseket pedig törölje.

A Tigáz nem szólt, nem módosított 

A behajtási költségátalányról szóló, 2016. március 24-től hatályos törvény lehetőséget teremt a szolgáltatók számára késedelmes számlafizetés esetén, hogy behajtási költségátalányt számoljanak fel, azonban annak alkalmazását nem írja elő, emlékeztet közleményében a MEKH.

Viszont a hivatal szerint a Tigáz nem jelezte sem a MEKH-nek, sem az ügyfeleinek, hogy élni kíván ezzel a lehetőséggel, és nem kezdeményezte az üzletszabályzatának megfelelő módosítását sem, így jogtalanul követelte a költségátalányt.

Mi az a behajtási költségátalány?
A behajtási költségátalány az a forintösszeg, amelyet a jogosult a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezetéül igényel a kereskedelmi ügyletből eredő fizetési kötelezettség teljesítésének késedelmekor. A szabályozás a vállalkozások, valamint a vállalkozások és a szerződő hatóságok közötti kereskedelmi ügyletekre, ezen ügyletek ellenértékének kiegyenlítéseként teljesített valamennyi fizetésre kiterjed. A behajtási költségátalány követelésének lehetőségét egy európai uniós jogszabály hazai átültetése alapozza meg. A jogszabály nemcsak az energiaszektorra vonatkozik, a törvény és az irányelv célja a fizetési fegyelem erősítése.

A Tigáz 1,1 milliárdot már beszedett

Kolozsi Sándor, a MEKH főosztályvezetője a hivatal pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a felhasználók 1,1 milliárd forintot fizettek be eddig, a határozat értelmében a szolgáltatónak 30 napja van ennek visszafizetésére mindazon ügyfelek részére, akiket 2016. március 24. után szólított fel a költségátalány megfizetésére. A felhasználóknak nem kell panaszt tenniük, automatikusan jogosultak az összegre. A Tigáz emellet köteles 15 napon belül honlapján közleményben tájékoztatni a fogyasztókat, hogy a követeléseket visszafizeti és törli a nem teljesített követeléseket - ismertette a főosztályvezető.

A gázszolgáltató fellebbez 

A Tigáz fellebbez a MEKH határozata ellen. A gázszolgáltató szerint a törvényi előírások szerint járt el, ezért a határozat ellen keresetet nyújt be a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz. A Tigáz azt is kérvényezi a bíróságtól, hogy a bírósági határozat meghozataláig függessze fel a MEKH határozatban foglalt összes kötelezettség teljesítését, vagyis azt kéri, hogy ne kelljen fizetnie, amíg ítélet nem születik.

Scherer Zsolt, a MEKH szóvivője a sajtóértekezleten elismerte, hogy a bíróság dönthet a visszafizetések végrehajtásának felfüggesztéséről, amíg döntést nem hoz az ügyben.