Fontos határidő, ha lakáscélú támogatást akar

épitkezés építőipar lakásépítés
dav
Vágólapra másolva!
Azon vállalkozásoknál, ahol 2016-ban lakáscélú támogatást adtak, az adómentesség feltétele, hogy a hitelt folyósító intézet erről január 31-éig igazolást adjon ki. Enélkül az igazolás nélkül tavasszal a juttatás 120 százaléka után kell majd az adót leróni - figyelmeztetett Fata László cafeteria szakértő. 
Vágólapra másolva!

Arra az esetre, ha ezzel az igazolással a juttatást közvetítő hitelintézet (a cég bankja vagy a megbízott hitelintézet) nem jelentkezik, a Cafeteria Trend főszerkesztője az ajánlja, hogy

mindenképp keressék meg a munkáltatók, az igazolás kiadása érdekében.

A juttatást indító intézmények egyébként a Nemzeti Adó és vámhivatalnak is adatot kell szolgáltatnia január 31-éig, ennek esetleges elmaradása azonban a munkavállalót és a munkáltatót nem érinti, a hitelintézet felelőssége.

A munkáltatók egyébként

lakáscélú támogatást a vételár, a teljes építési költség vagy a korszerűsítés, akadálymentesítés költségének 30 százaléka erejéig adhatnak adómentesen.

Ennek összege azonban a folyósítás évét megelőző négy évben így folyósított összegekkel együtt nem haladhatja meg az 5 millió forintot (akkor sem, ha időközben a munkavállaló több munkahelyen dolgozott). A NAV a témában az év elén adott ki részletes útmutatót, az erről készült cikkünket itt éri el.