A keresőóriás is belép a nukleáris fúzió technológiai hajszájába

2017.07.28. 07:05

A fúziós technológiák vezető amerikai vállalatával, a Tri Alpha Energy-vel fogott össze a Google egy új számítógépes algoritmus kidolgozására, melynek alkalmazásával jelentősen felgyorsíthatók a fúziós kísérleteknél szükséges, extrém bonyolult számítási feladatok. Fantáziát lát a projektben Paul Allen, a Microsoft társalapítója is.

Optometrist-algoritmus: ezt a nevet kapta az az eljárás, melyet a Google-lal közösen dolgozott ki a nukleáris fúziós eljárások vezető amerikai vállalata. Az előrelépés jelentős: különlegesen összetett számítási feladatok végezhetők el sokkal egyszerűbben ezzel a megoldással, melynek érdekessége, hogy kalkulál a kutatást végzők, azaz az ember hozta értékelésekkel és megállapításokkal. Az Optometrist ugyanis tudatosan támaszkodik a tudósok sokszor ösztönös, előzetes megérzéseire, és ezek alapján képes önmaga fejlesztésére.

Ahol megszűnik a hagyományos fizika

A laikus közönség számára nem könnyű megérteni, mik rotyognak a Tri Alpha boszorkánykonyhájának üstjeiben, amelyek munkáját most már a Google is támogatja. A hatalmas mennyiségű befektetett pénz és a fizikusok tudása mind arra kell, hogy talán néhány évtized múlva a kereskedelmi forgalmazás számára is megfoghatóvá váljon a tiszta és jórészt mennyiségi korlátok nélküli energia. A nukleáris fúziót ugyanis már nagyjából 60 éve kutatják és dollármilliárdokat költöttek rá, egyelőre mégis csak a tudósok örülhetnek annak, ha bonyolult kísérleteikben néhány villanásra is, de sikerül mérhetővé tenni a hidrogénatomok mágneses mezőben való szétrobbantása után keletkező energiát.
Ami két milliszekundumig azt jelentette, hogy a kísérletben több energia állt rendelkezésre, mint amennyit beletettek

- legalábbis ezt közölte Ted Baltz, a Google projekten dolgozó tudóscsapatának egyik tagja.

A különleges berendezéseket a Google-val fejlesztett algoritmus is segítiForrás: Tri Alpha Energy

A tudósok nem véletlenül merészkednek egy számukra is nehezen átlátható, részben ismeretlen világba. A nukleáris fúzióban hidrogént tartalmazó gázzal dolgoznak, melyet több millió Celsius fokos hőmérsékletre melegítenek, ehhez kell a mágneses mező. A reakció két hidrogénizotóp, a deutérium és a trícium között jön létre. Az ekkor jelentkező energia tiszta és elvileg korlátlan mennyiségben előállítható. A most bejelentett algoritmus azért fontos a kutatóknak, mert a segítségével elvégzett számításokkal 50 százalékkal tudták mérsékelni az energiaveszteséget a rendszerben, ami a plazmaenergiához nélkülözhetetlen.

Ez utóbbi küszöbértékén beindul a fúziós reakció, és így az energia Szent Grálját a kezünkbe adja.

Felpörög a masina

Bár a beszámolók a részletekről nem sokat árulnak el, annyi bizonyos, hogy az Optometrist-algoritmus képes figyelembe venni a számításoknál a tudósok becsléseit és azokat beépíteni saját műveleteibe. Ezáltal az eljárások során használt speciális berendezésekkel gyorsabban tudják elvégezni a kísérleteket is,
a korábbi néhány hónapos plazmaelérési folyamatot néhány órára csökkentették.

Az algoritmussal az adott számítási feladatok több módon is elvégezhetők, és ami fontos: nagyságrendekkel gyorsabban, mint a hagyományos számítási kapacitások igénybe vételével. A kutatók most azt mondják: az algoritmus segítette őket abban, hogy kiküszöböljék a folyamat során fellépő energiaveszteséget, így a plazma teljes energiája megjelent az eljárás végén, arra a bizonyos két milliszekundumnyi időre. Ez viszont azt jelenti,

a kutatók átlépték vagy megkerülték az energia egyik legfontosabb törvényét: többet nyertek ki a folyamatból mint amennyit beletettek.

A tiszta, végtelen, környezetbarát és a fosszilis korszak gyors végét jelentő energia ígérete több magánvállalat és számos állam fantáziáját is mozgásban tartja. Németországban 1 milliárd euróért helyeztek üzembe egy reaktort, mely egy folyamatosan működtetett Möbiusz-szalagként kialakított plazmagyűrűre épül. A General Fusion olvadt ólomból és lítiumból hozza össze a plazmát, ezt a projektet egyébként egy másik techóriás, az Amazon is támogatja.

Nemzetközi összefogással épül a dél-franciaországi fúziós reaktorForrás: qz.com

A legnagyobb ilyen vállalkozás Franciaország déli részén épül meg: az Iter nevű, 18 milliárd eurós gigantikus beruházást nemzetközi szupercsapat, az USA, az Európai Unió, Kína, India, Dél-Korea, Japán és Oroszország is támogatja további 27 ország mellett. Cél, hogy 2025-re létrehozza első saját plazmaenergia-fröccsét, majd 2035-ben már termeljen is.