Novemberben is jól teljesített a turizmus

balaton, nyaralás, 2017
A Balaton idén is az egyik legkedveltebb nyaralóhely honfitársaink körében
Vágólapra másolva!
A KSH adataiból kiderül, hogy novemberben 7,1 százalékkal nőtt az idegenforgalom a tavalyi évhez képest. Ez a legjobb adat június óta, a szállodák kihasználtsága 60 százalék felett volt.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a 2017 novemberére vonatkozó turisztikai adatokat. Ebből az derül ki, hogy tavaly novemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 8,7, a belföldi vendégeké 5,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Ez azt jelenti,

hogy a szálláshelyek vendégforgalma így 7,1 százalékkal volt nagyobb,

mint tavaly novemberben.

Érdekesség, hogy ez az adat június óta a legnagyobb növekedés.

Ha a tavalyi év első tizenegy hónapját nézzük, akkor a kereskedelmi szálláshelyek 6,7 százalékkal több, 27,6 millió vendégéjszakát regisztráltak.

A Balaton idén is az egyik legkedveltebb nyaralóhely Forrás: Pixabay

A külföldi vendégek 8,0 százalékkal több (13,9 millió), a belföldi vendégek 5,4 százalékkal több (13,7 millió) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.

A szállodák szobakihasználtsága 3,5 százalékponttal, 60,2 százalékra emelkedett.

A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron 16,0 százalékkal több, 430 milliárd forint bruttó árbevételt értek el. Ezen belül a szállásdíjbevétel 17,1 százalékkal nőtt, és elérte a 258,5 milliárd forintot.