Óriásit nőtt a magyar nyomtatott sajtó

2018.02.28. 11:54

A magyar reklámpiacon továbbra is őrzi harmadik helyét a sajtó. A nyomtatott sajtó reklámbevételei közel ötödével nőttek a tavaly előtti évhez képest. Mintegy 6,3 millió ember olvas nyomtatott sajtóterméket. Az online bevételek is szépen emelkedtek 2017-ben.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) a 2017. évi reklámbevételek 2018. február 28-án ismertette. Ebből az derül, ki hogy 2017-ben a nyomtatott reklámpiac bevétele 38,330 milliárd forint volt.

Ez 18,5 százalékkal és közel 6 milliárd forinttal magasabb, mint egy évvel korábban.

A sajtó összesített árbevétele, a lapterjesztésből származó 59,983 milliárd forinttal és a bevallásban szereplő online bevétellel együtt

2017-ben elérte a 106,783 milliárd forintot.

Forrás: MLE

Ezzel a sajtó megőrizte a harmadik helyét a reklámpiaci szegmensben. A hirdetési bevételek növekedése mögött nem csak az állami költések állnak, hanem a piaci típusú, kereskedelmi költések emelkedése is szerepet játszik.

Erőteljes sajtópiaci bővülést látunk 2017-ben az előző év azonos időszakához képest. A szektor hirdetési bevételeinek 59 százalékát a napilapok és a női lapok reklámbevételei adják. A szektor hirdetési bevételeinek 90 százalékát a napilapok, női lapok, ingyenes hetilapok és hirdetési újságok, B2B magazinok és a gazdasági és közéleti magazinok reklámbevételei adják.

Az online tartalmak területén, a bevallást adó kiadóvállalatok összesen 8,470 milliárd forint online hirdetési árbevételt realizáltak az ezt megelőző évhez képest.

Ez 9,8 százalékos növekedés tavalyhoz képest.

Forrás: MLE

A magyar lakosság 63 milliárd forintot költ napilapokra és magazinokra

A lapterjesztésből származó 59,983 milliárd forint, fogyasztói áron mintegy 63 milliárd forintost költést jelent. A bevételek egyértelműen mutatják a sajtópiac súlyát, a gazdaságban betöltött szerepét, ezt az adatot erősítik meg az olvasottság kutatás számai is.

A 18-64 éves magyar lakosság 88 százaléka olvas írott tartalmakat, és ebből

mintegy 6,3 millió ember olvas nyomtatott sajtóterméket.

A bevételi számok azt mutatják, hogy a print piac egy növekvő, több lábon álló szegmens, amely egyre jobban teljesít. Nem véletlen, hogy a hirdetők egyre nagyobb nyitottságot mutatnak a printre, a napilapok és a magazinok sokkal fontosabb helyet töltenek be a médiamixben.

Forrás: MLE

A ZenithOptimedia jelentése szerint a nyomtatott termékek az egyik legfontosabb hirdetési médiumot jelentik, mert azok magas minőségű, kizárólagos olvasói figyelmet biztosítanak.

A Whitereport adatbázisában szereplő, top 100 médiavállalat kétharmada tudta növelni árbevételét 2016-ban 2015-hez képest. A növekedés mértéke igen nagy szórást mutatott. Az átlagosnál nagyobb növekedésre 14 médiavállalat volt képes, melynek csaknem a fele lapkiadó.

A 15 legnagyobb médiavállalat mindegyike 4 milliárd Ft feletti árbevétellel rendelkezett a 2016-os pénzügyi adataik szerint.