Nem változtak jelentősen az ipari termelői árak

Nyíregyháza, 2018. január 23. Kész gumicső geometriáját ellenőrzi 3D-s sablonnal egy szakember a ContiTech Magyarország Kft. nyíregyházi gyárának új, hűtő-fűtő tömlőket készítő üzemében a beruházás átadásának napján, 2018. január 23-án. Mintegy hatmilliárd forintból fejlesztette nyíregyházi telephelyét a Continental autóipari cégcsoporthoz tartozó ContiTech Magyarország, a cég egyebek mellett új kaucsukkeverő gyártósort, félkész terméket gyártó berendezést vásárolt és komplett járműipari termelési technológiát alakított ki. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Az ipari termelői árak júniusban átlagosan alig 0,1 százalékkal emelkedtek a tavaly júniusihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

Az exportárak 2016 novembere óta először csökkentek és 1,2 százalékkal maradtak el a tavaly júniusiaktól, míg belföldön az ipar termelői árai 3,0 százalékkal voltak magasabbak júniusban, mint egy évvel azelőtt, a májusi 5,4 százalékos emelkedés után.

A belföldi értékesítési árakon belül a 67 százalékos súlyt képviselő feldolgozóipar és a 28 százalékos súlyú energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) árai egyaránt 2,8 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz mérten az előző havi 5,2, illetve 5,3 százalék után.

Az árak változását a munkabérek növekedése, a forint árfolyamváltozása és a kőolaj világpiaci árának alakulása befolyásolta

- tette hozzá a KSH.

Az élelmiszeripar belföldi termelői árainak emelkedése tavaly szeptember óta hónapról-hónapra gyorsul, 6,2 százalékos volt az éves drágulás júniusban. A járműgyártásban a májusi 3,2 százalékról 1,4 százalékra mérséklődött az éves áremelkedés üteme, a számítástechnikai ágazatban 4,5 százalékosról 1,6 százalékosra lassult.

Illusztráció Forrás: MTI/Balázs Attila

Általában a fogyasztási cikkek termelői ára az átlagosnál nagyobb mértékben, 5,3 százalékkal emelkedett, a nem tartós fogyasztási cikkek drágulása miatt, mert a tartós cikkeknél 2,5 százalékos volt az áremelkedés.

A beruházási javak áremelkedése is átlag feletti, 3,5 százalékos volt, míg az energiaiparban 2,0, a további felhasználásra alapanyagot és félkész termékeket gyártó cégeknél 2,3 százalékos volt a termelői árak éves emelkedése júniusban.


Az exportban 96 százalékos súllyal szereplő feldolgozóipar forintban számolt exportárai 0,5 százalékkal elmaradtak a tavaly júniusiaktól, a járműiparban 1,5, a gyógyszeriparban 1,8 százalékos volt az áresés, míg az élelmiszeripar exportárai 2,4 százalékkal nőttek. A számítástechnikai iparban a tavaly júniusival megegyező volt az export árszintje.

A termelőiárak változása

Tavaly júniushoz képest a forint árfolyama az euróval szemben gyakorlatilag nem változott, a dollárral szemben viszont 3,44 százalékkal (9,52 forinttal) gyengült.

Az első fél év átlagában a belföldi értékesítés árai 5,2, az exportértékesítéséi 1,5 százalékkal nőttek, így az ipari termelői árak összességében 2,7 százalékkal magasabbak voltak, mint a múlt év azonos időszakában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!