Európa első vízalapját indította el az MFB

víz
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Ötmilliárd forint kezdő tőkével elindult az első európai vízalap, a Water Impact Fund a Magyar Fejlesztési Bank csoportjához tartozó MFB Invest Zrt. befektetésével és a Susterra Capital Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. kezelésében – jelentette be Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója a Víz Világtalálkozón tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Az elnök-vezérigazgató elmondta: az összesen 200 millió euróra tervezett kockázati tőkealap elsősorban

olyan vállalkozásokba tervez befektetni, amelyek hozzájárulnak a globális vízügyi problémák megoldásához,

mint a tiszta ivóvízhez és a szennyvízhálózathoz való hozzáférés vagy a hatékonyabb ipari vízfelhasználás.

Illusztráció Forrás: Shutterstock/Well PR

Hozzátette: az MFB célja az alap létrehozásával a társadalmi felelősségvállalás, a finanszírozás mellett technológiák kifejlesztését is ösztönzik, amelyek fenntartható környezeti hatást fejtenek ki.

Bugár Csaba, az MFB Invest Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az alap kezdetben Magyarországon, a további befektetők belépése után pedig a hazai kihelyezések preferenciája mellett a közép-európai régióban, a lehetséges ázsiai befektetők belépése után közvetve az ázsiai régióban tervezi kihelyezni a tőkét.

Illusztráció Forrás: Well PR

Az alap futamideje tíz év, amelyből öt év a befektetési, és öt év az exit periódus, a várható éves hozam 12 százalék.

Tóth Bence, a Susterra Capital Partners ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy az alap elsősorban a víz- és szennyvíziparban, valamint egyéb vízintenzív szektorokban jelentős növekedési potenciállal, fenntartható üzleti modellel rendelkező vállalkozásokba akar befektetni, amelyek hozzájárulnak a globális vízügyi problémák megoldásához. Szintén fontos célnak nevezte a vízintenzív iparágak – mint a mezőgazdaság, vagy az élelmiszeripar – hatékonyabb vízfelhasználásának előmozdítását, különös tekintettel az aszály okozta gazdasági károk megelőzésére.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!