Újabb löketet adhat a tőzsdének az amerikai jegybank

2019.03.20. 14:19

Ahogy szerdán befejeződik az amerikai jegybank esedékes kamatdöntő ülése, a várakozások szerint a Fed ismét azt fogja hangsúlyozni, hogy „türelmes" lesz a további kamatemelésekkel. A várhatóan laza hangnem pedig jó hír lehet a tőzsdei befektetők számára is.

Az elemzők szinte biztosra veszik, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán nem változtat a jelenlegi, 2,25-2,5 százalék közti alapkamat sávon, ami az eddigi szigorítások után még mindig rendkívül alacsony szintnek minősül. Az igazán izgalmas kérdés tehát az lesz, a jegybanki előrejelzés milyen lépéseket vetít majd előre a következő hónapokra – írja a Business Insider.

A szakértők manapság azt próbálják megtippelni, hogy a jegybank idén kétszer vagy egyszer emel-e még kamatot, de az sem kizárt, hogy 2019-ben már teljesen elzárkózik a szigorítástól. A korábbi éveknél lazább politikát az támasztja alá, hogy

nemrég a Fed kommunikációt váltott, és a középpontba a „türelem" szó került. Ahogy ugyanis a tavalyi negyedik negyedévben a részvénypiacok erős zuhanásokat mutattak, ráadásul az amerikai gazdaság növekedése is a lassulás jeleit produkálta, a januári kamatdöntő ülésen a Fed már azt kommunikálta, nem kell számítani szigorításra a közeljövőben – amire a tőzsdék igen jól is reagáltak.

Jerome Powell, a Fed elnökeForrás: AFP/Saul Loeb

A mostani kamatdöntő ülés emellett azért is lesz fontos, mert a konkrét döntés mellett a jegybank kiadja a legfrissebb gazdasági előrejelzését, Jerome Powell elnök pedig sajtótájékoztatót tart. A várakozások szerint a Fed hangsúlyozni fogja, hogy bár az amerikai gazdaság erős lábakon áll, szembe kell néznie a lassuló növekedésből, illetve a kereskedelmi konfliktusokból adódó kockázatokkal. Egy ilyen helyzetben pedig várhatóan úgy ítélik majd meg, hogy egyelőre nem volna bölcs dolog kamatot emelni.

További fontos kérdés lesz, hogy a Fed hogyan kommunikál a mérlegének leépítéséről, vagyis a válság után megvásárolt kötvények eladásáról. Korábban ugyanis Powell még arról beszélt, hogy a mérleg leépítése automatikusan működik, azonban ez a tavaly év végén egyre nagyobb aggodalmat okozott, ahogy a lassuló növekedés mellett egyre emelkedtek a hitelköltségek az amerikai gazdaságban. Tavaly decemberben egyébként a Fed meglépte a negyedik kamatemelését az évben, és akkor még azt kommunikálta, hogy két szigorításra kell készülni 2019-ben.

Ezzel együtt a közgazdászok arra számítanak, hogy a központi bank a friss előrejelzésében visszafogja az amerikai gazdaság növekedési kilátásait. A romló kilátások hátterében elsősorban gyengülő feldolgozóipari és kiskereskedelmi adatok, a lassuló ingatlanpiac és építkezési aktivitás, valamint a globális nyomások és a folyamatban lévő kereskedelmi háború állhatnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK