Ilyen még soha nem volt: 2020-ban csak adócsökkentés lesz, semmilyen adó nem emelkedik

Euro dollar és forint pénz bankjegyek és érmék, bankkártyák Euro dollar és forint pénz bankjegyek és érmék, bankkártyák
Euro dollar és forint pénz bankjegyek és érmék, bankkártyák
Vágólapra másolva!
A 2020-as költségvetés beterjesztésével egy időben a kormány benyújtotta a jövő évi adócsomagot is. Ez pedig igazán történelmi, soha nem volt még olyan, mint jövőre lesz: egyetlen adó sem emelkedik, csak adócsökkentések lesznek. Többek között csökken a kisvállalati adó, a szálláshely áfája, nem kell reklámadót fizetni, a feltöltési kötelezettség és az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszűnik. Az adórendszer alapjai nem változnak, a családi adórendszer megtartása, a négygyermekes anyák élethosszig tartó szja-mentességének bevezetése mellett a gazdaság minden szereplőjének könnyebb lesz 2020-ban. Végigvettük a jövő évi adócsökkentéseket.
Vágólapra másolva!

2020. január 1-től azok az édesanyák, akik legalább négy gyermeket szültek vagy fogadtak örökbe, és saját háztartásukban nevelték őket, 15 százalékkal többet vihetnek haza a fizetésükből, ami összességében 22 milliárd forintot hagy a nagycsaládosoknál. Vagyis a javaslat új adóalap-kedvezményt iktat be a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvénybe, amelynek szabályrendszere

élethosszig tartó személyijövedelemadó-mentességet biztosít a legalább négy gyermeket szült vagy örökbe fogadott, és azokat saját háztartásában nevelő vagy felnevelt édesanyák számára a munkával szerzett jövedelmeik tekintetében.

Az adórendszer továbbra is Európa egyik legalacsonyabb, 15 százalékos személyijövedelemadó-kulcsán és a családi adókedvezményen alapul, ez utóbbi 380 milliárd forintot hagy jövőre a gyermekes családoknál.

Kontinensünk legalacsonyabb társasági adója

A magyar vállalkozások továbbra is Európa legalacsonyabb – 9 százalékos – társasági adóját fizetik, és a gazdaságvédelmi akcióterv számos pontja szerepel a jogszabálytervezetben.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Jövőre 13-ról 12 százalékra mérséklődik a kisvállalati adó, megszűnik az adófeltöltés a társasági adóban, az innovációs járulékban és az energiaellátók jövedelemadójában, átmenetileg nulla százalékra csökken a reklámadó kulcsa, miközben a szálláshely-szolgáltatások áfája – a 4 százalékos turisztikai fejlesztési hozzájárulás bevezetése mellett – 18 százalékról 5 százalékra csökken. Megszűnik az eva, a jövőre nézve kedvezőbbé válnak a fejlesztési adókedvezmény szabályai.

Csak ezek az intézkedések összességében 50 milliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál.

Az alacsony adók Magyarországra vonzhatnak számos nemzetközi sportszervezetet is. A magyarországi székhelyet választó nemzetközi sportszervezeteknek ugyanis a munkavállalóik után mindössze 15 százalék adót (ekhót) kell fizetniük, illetve a sportdiplomácia körébe sorolható juttatásaik adómentesek lesznek. Az ide költöző szövetségek számos konferenciát, sportrendezvényt hozhatnak Magyarországra, amelyek nemcsak a hazai GDP-t és turizmust növelik, hanem egyre több embert inspirálhatnak a sportolásra és az egészséges életmódra.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A feltöltési kötelezettség megszüntetése – az adminisztrációs terhek csökkentése mellett – 150-170 milliárd forintot hagyhat minden évben öt hónappal tovább a gazdaság szereplőinél.

Egyszerűbbé váló adózási szabályok

Ha az Országgyűlés megszavazza a törvényjavaslatot,

az egyre csökkenő taglétszámú eva megszűnik, a nyugdíjjárulék, a természetbeni egészségbiztosítási járulék, a pénzbeli egészségbiztosítási járulék és a munkaerőpiaci járulék pedig összeolvad, és jövőre már egy adófajtaként kell nyilvántartani.

Az egyszerűsítések a mezőgazdasági őstermelőket is érintik, többségük mentesül a szociális hozzájárulási adó (szocho) negyedévenkénti bevallási és adóelőleg-fizetési kötelezettsége alól. Az egyszerűsítések a csoportos társasági alanyiság szabályozásban még több külföldi befektetőcsoportot vonzhatnak Magyarországra.

A könnyítések szerint például a csoporttagoknak nem kell azonos pénznemben vezetniük könyveiket, és jelentősen csökken a nyilatkozatok száma is. Emellett egyszerűsödnek a kamatlevonásra, az adókedvezményekre és az adófelajánlásra vonatkozó szabályok.

Forrás: Nagy Attila [origo]

Olcsóbb lesz a csekkbefizetés is, a csekkes átutalások ugyanis 20 ezer forintig illetékmentesek lesznek, továbbá itt is érvényes lesz a 6000 forintos illetékmaximum.

Az Országgyűlés elé kedden benyújtott, hosszabb törvényjavaslatban az uniós irányelvek, szabályok átültetése is szerepel. A fő cél az volt, hogy az átültetés lehetőség szerint javítsa a magyar vállalkozások versenyképességét.

Kedvező változás, hogy a behajthatatlan vevőkövetelésekre jutó áfa – meghatározott feltételek esetén – visszaigényelhetővé válik.

Azt az áfát lehet visszakérni, amit a vállalkozó úgy fizetett meg az adóhivatalnak, hogy azt a vevő neki nem fizette meg.

A jövő évi költségvetés tehát történelmi lesz:

soha nem volt még olyan, hogy csak adócsökkentések lesznek, egyetlen adó sem emelkedik.

2020-ban először történik ez meg.