Kemény ellenőrzésbe kezd a zeneszolgáltató Spotify

2019.09.17. 18:30

A Spotify már most is sokat tud a felhasználókról, így a zenei ízlésükről, a leghallgatottabb kedvenceikről vagy a nyári slágereikről. A zeneszolgáltató mostantól azonban azt is tudni szeretné, hogy az előfizetője hol lakik. Ez része annak az erőfeszítésnek, hogy feltárják a prémium családi hozzáféréssel kapcsolatos csalásokat és visszaéléseket.

A Premium Family egy havonta 15 dollárba kerülő csomag hat ember számára. Igénybevételének egyetlen feltétele az, hogy mind ugyanazon a címen éljenek. A zeneszolgáltató óriás azonban aggódik amiatt, hogy az emberek visszaélnek ezzel a csomaggal pusztán azért, hogy mindössze havi 2 és fél dollárt (átszámítva körülbelül 750 forintot) fizethessenek a szolgáltatásért. Augusztusban a vállalat frissítette a prémium családi előfizetési feltételeket, előírva benne, hogy a felhasználók rendszeres időközönként adják meg a helymeghatározási adatokat, bizonyítva, hogy valóban mind ugyanabban a családban élnek.

Az új feltételek hatálybalépése után 30 nap áll rendelkezésre, hogy a felhasználó tartózkodási helyét megismerhesse a cég. A családi csomag feltételeit először augusztus 19-én módosították Írországban és szeptember 5-én az Egyesült Államokban.

A társaság tavaly már tesztelte felhasználói földrajzi helyét, pontos GPS-koordinátákat kérve, de a TechCrunch szerint az ügyfelek tilatkozása után felhagyott ezzel a kísérleti programmal. Most azonban újra szándékában áll a helymeghatározási adatok beszerzése, amely megnöveli az aggályokat a magánélettel és a személyes adatokkal kapcsolatban.

"A feltételek változtatása lehetővé teszi a Spotify számára, hogy tetszőlegesen használja az egyén tartózkodási helyét annak megállapítására, hogy továbbra is ugyanazon a címen tartózkodik-e, amennyiben családi fiókot használ. Nem egyértelmű, hogy a Spotify milyen gyakran fogja lekérdezni a felhasználók eszközeit ennek az információnak a megszerzése céljából" - mondta Christopher Weatherhead, a Privacy International brit felügyeleti csoport technológiai vezetője, hozzátéve, hogy "a lépés aggasztó adatvédelmi következményekkel jár".

A helymeghatározási adatok különösen érzékenyek, mivel információt szolgáltatnak arról, hogy valaki hol tartózkodik, és részleteket biztosít a cégeknek és a hirdetőknek az illető személyes életéről. Még akkor is, ha az adatokat névtelenné teszik, a helymeghatározási adatok gyakran annyira specifikusak, hogy mindössze néhány lépésre van szükség ahhoz, hogy meghatározható legyen, a koordináták pontosan kihez tartoznak. New Yorkban a törvényhozók például olyan törvényjavaslatot terveznek kidolgozni, amely megtiltaná az alkalmazások számára az emberek helymeghatározási adatainak megosztását a városon belül.

108 millió előfizetőjével a Spotify vezető szereplő a zene streaming piacán. Az őt követő versenytársa, az Apple Music 60 millió előfizetővel rendelkezik.

"A tartózkodási adatok titkosítva vannak, és a csomag előfizetője szükség szerint szerkesztheti azokat" - közölte nyilatkozatában a cég. "A Premium Family-fiók használata során gyűjtött helyadatokat csak a Spotify használja fel."

A Spotify a felhasználók felháborodása miatt egyszer már kénytelen volt felhagyni a helymeghatározási adatok megszerzésévelForrás: Spotify

Miután valaki családi előfizetővé válik, a Spotify felkéri a csomaghoz tartozó felhasználókat, hogy adják meg otthoni címüket a Google Maps segítségével. A csomaghoz tartozó összes felhasználónak ezt kell tennie, vagy engedélyeznie kell a Spotify számára a helymeghatározó szolgáltatás használatát - mondta a cég. A Spotify úgy nyilatkozott, hogy nem használja fel ezeket az otthoni helyadatokat reklámozáshoz, és nem tárolja el más célú belső használatra sem.

"Miután befejeztük a családtagok otthoni címének ellenőrzését, nem tároljuk a tartózkodási helyük adatait, és nem követjük nyomon a tartózkodási helyüket" - mondta a Spotify szóvivője.

Azonban több probléma is felmerül ezzel a módszertannal kapcsolatban. Nem veszi figyelembe azokat a családokat, amelyek nem élnek együtt, akár azért, mert a gyerekek egyetemre járnak, akár azért, mert külön élnek a szüleik. Emellett a leírás szerint a Spotify helymeghatározó adatokat kérhet "időről időre" a csalás kivédése ellen, de nem határozta meg, hogy mikor és milyen gyakran történik meg ez az ellenőrzés.

Az adatvédelmi szakértők azt javasolják, hogy jobb a Google Maps opciót használni, ahelyett, hogy valós idejű helyadatait bekapcsolná valaki a Spotify kérésére.

"Úgy tűnik, hogy ez magában foglalja néhány személyes információ bizalmas jellegének feladását" - mondta April Doss, a Saul Ewing Arnstein & Lehr kiberbiztonsági és magánjogi vezetője, valamint a Nemzeti Biztonsági Ügynökség korábbi hírszerzési törvényhez kapcsolódó főtanácsadója. "Következésképpen fontos, hogy a Spotify kevésbé tolakodó lehetőséget teremtsen a felhasználók számára, kézi adatbevitellel a tartózkodási hely megadása során ahelyett, hogy folyamatosan figyelemmel kísérné az emberek tartózkodási helyét."

"Túlzottnak tűnik az egyének állandó nyomon követése erre a célra" - mondta Weatherhead. "Ezenkívül felveti azt a problémát is, hogy nyomon kövesse azokat a gyermekeket és kiskorúakat, akik törvényesen nem képesek hozzájáruló nyilatkozatot tenni vagy tiltakozni."

Forrás: Cnet.com