Milliárdos beruházásokat adtak át Magyarországon, óriási siker az Otthon Melege Program

2019.09.22. 16:32

A héten ismét több óriásberuházást jelentettek be Magyarországon, amelyek eredményeként közel ezer új munkahely jön létre. Külföldön a szaúdi Aramco olajfinomítói elleni támadás nyomán ugrott meg a kőolaj ára, majd később korrigált némileg. Az Airbnb és a WeWork is fontos híreket közölt a tőzsdére lépésükkel kapcsolatban. A hét gazdasági összefoglalója.

Székesfehérvárra 18 milliárd forintos beruházás érkezett

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Denso Gyártó Magyarország Kft. székesfehérvári logisztikai központjának átadóünnepségén elmondta, hogy a keletről érkező beruházásoknak nagy szerepük volt a magyar gazdaság dimenzióváltásában.

Dolgozók a Denso Gyártó Magyarország Kft. egyik gyártócsarnokában Székesfehérváron 2019. szeptember 20-án.Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A miniszter szerint erre jó példa a Denso, amely 18,5 milliárd forintos beruházást hajtott végre Székesfehérváron, és ehhez 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól.

Debrecenben egy új beruházás 500 új munkahelyet teremt

A Krones AG 15 milliárd forintos beruházással építette fel új termelőüzemét Debrecenben, ezzel pedig 500 munkahely jön létre. A magyar kormány 5,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá a beruházáshoz.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a csomagolás- és italtöltő technikával foglalkozó német Krones gépgyártó vállalat új gyárának átadásán Debrecen déli ipari övezetébenForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A vállalat a helyszín kiválasztásakor olyan fontos szempontok alapján döntött, mint a kiváló infrastruktúra és logisztika, valamint a magasan képzett szakemberek. A Krones AG a világ vezető technológiai gyártó cége, éves szinten 14.800 tonna rozsdamentes acélt dolgoz fel.

Támadás érte a világ legnagyobb olajfinomítóját

A szaúdi Aramco állami olajvállalat két olajterminálját, köztük a világ legnagyobb olajfinomítóját, múlt szombaton érték rakétatámadások. Ennek következtében 5,7 millió hordóval csökkent a napi olajkitermelés, ami több mint a fele a szaúdi termelésnek, és mintegy öt százaléka a világ napi olajkitermelésének.

IllusztrációForrás: AFP/-

Nemrég Abdul-Azíz bin Szalmán szaúdi energiaügyi miniszter bejelentette, hogy a királyság olajellátása visszatért az Aramco szaúdi olajvállalat létesítményei ellen végrehajtott támadásokat megelőző szintre, pedig korábban arról volt szó, hogy akár hetekig is állni fog a termelés. A támadás után megugrott, majd a hét közepén csökkent a kőolaj ára. Ennek eredményeként drágultak idehaza is az üzemanyagok, péntektől a benzin literjéért 7, a gázolaj literjéért pedig 5 forinttal kell többet fizetni.

Az autóipar a magyar gazdaság tartópillére

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Hübner-H Gumi- és Műanyagipari Kft. 3,4 milliárd forint értékű beruházása alkalmából elmondta, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopa az autóipar, ennek fejlődéséhez elengedhetetlen a beszállítói ipar folyamatos fejlesztése.

IllusztrációForrás: MTI/Balázs Attila

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a német tulajdonú vállalkozás termékeinek 98 százalékát exportálja, ezáltal a magyar exportteljesítményhez is hozzájárul. Hozzátette, ez teljesen reális célkitűzés a következő egy-két évre, mivel a szektor 2018-as 8500 milliárd forintos termelési teljesítménye 13 százalékkal növekedett az év első hét hónapjában. Kiderült az is, hogy a mintegy 850 munkavállalót foglalkoztató Hübner-H Kft. 125 új munkahelyet teremtett, amit a kormány 844 millió forint vissza nem térítendő támogatással segített.

Folytatódik az Otthon Melege Program

Az Otthon Melege Program új pályázattal folytatódik, amelyre keddtől lehet pályázni. A támogatás a társasházi távfűtéses lakások fűtési rendszereinek szabályozhatóságát szolgálja majd, valamint a radiátorcserét.

IllusztrációForrás: Shutterstock

A keretösszeg 2 milliárd forint. A vissza nem térítendő támogatás mértéke az elszámolható költségek 10 és 50 százaléka között lehet, lakásonként maximum 350 ezer, pályázatonként maximum 75 millió forint értékben. A pályázat részletei az nfsi.hu weboldalon elérhetők el.

Brüsszel jóváhagyta, hogy az E.ON felvásárolja az Innogy energiavállalatot

Bizonyos feltételekkel jóváhagyta a héten az Európai Bizottság, hogy a német E.ON felvásárolja a szintén német Innogy elosztási és fogyasztói megoldásokat kínáló üzletágát, valamint egyes villamosenergia-termelési eszközeit.

IllusztrációForrás: Fejes Márton - TriLiteFotoStudio/Fejes Márton

A versenyjogi aggályok eloszlatása érdekében az E.ON vállalta, hogy a szabályozatlan magyarországi piaci szegmensben leválasztja kiskereskedelmi villamosenergia-üzletágát, ide értve az összes eszközt és az összes alkalmazottat.

Újra kamatot vágott az amerikai jegybank

A Fed a várakozásoknak megfelelően kamatot csökkentett, valamint jelezte, nincs kőbe vésett kamatpálya, a világgazdasági eseményeknek megfelelően fognak reagálni. A mostani döntés alapján 25 bázisponttal, 1,75-2 százalékos tartományba vágták vissza az irányadó kamatot.

IllusztrációForrás: AFP/Paul J. Richards

A tőzsdék minimális mozgásokkal reagáltak az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntésére, de a deviza- és a kötvénypiacon sem voltak igazán jelentős elmozdulások.

Nagyberuházást valósít meg a Stadler

A Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. egy új fejlesztéssel a korábbi szolnoki cukorgyár területén az eddigi 250 forgóváz nagyjavítását és gyártását lehetővé tevő éves kapacitását idén 400-ra, jövőre pedig 800-ra emeli. A beruházás jelenlegi ütemében megépül egy 8 ezer négyzetméteres üzem, amelyből 7 ezer négyzetméteren a termelés, ezer négyzetméteren irodai munka folyik majd.

A Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. több mint 3 milliárd forintos beruházással épülő új forgóvázüzeme Szolnokon 2019. szeptember 18-án.Forrás: MTI/Mészáros János

A szolnoki üzem jelenleg 1800 négyzetméteres, így a technológiai fejlesztés óriási növekedési lehetőségeket biztosít a vállalat számára. A beruházás jelenlegi ütemének összértéke meghaladja a 3 milliárd forintot, és harminc új munkahelyet teremt.

Több száz pilótát rúgna ki a Ryainair

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója szerint a cég jól halad az egyeztetéssel a szakszervezetekkel, ugyanakkor állítása szerint túl sok pilóta dolgozik a cégnél, ezért 500-700 dolgozót bocsátanának el, a leépítés nemcsak pilótákat, hanem a dublini központban dolgozókat is érintheti.

IllusztrációForrás: AFP/Thomas Frey

A Ryanair július végén tette közzé első negyedéves pénzügyi jelentését, amelyben növekvő árbevétel mellett az egy évvel korábbihoz képest 20 százalékos csökkenésről számolt be az adózott eredményben. A cég a növekvő bér- és kerozinköltséggel indokolta a rosszabb eredményeket. A vezérigazgató akkor azt mondta, 500 pilótát és 400 légiutas-kísérőt bocsátana el.

Új gyógyszeripari beruházást adtak át Körmenden

Varga Mihály Körmenden az Egis Gyógyszergyár Zrt. 5 milliárd forintos beruházással megvalósult új üzemcsarnokának avatóján tudatta, hogy a magyar gazdaságban a gyógyszeripar a bruttó hazai össztermék (GDP) 6 százalékát adja, az ágazat árbevételében 38 százalék a hozzáadott érték aránya.

IllusztrációForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Maurizio Gambarini

A mostani fejlesztések eredményeként 3 olyan új termék kerül a piacra 2020 végéig, amelyekkel a korábbinál hatékonyabban lehet kezelni egyes betegségeket.

Magyarország óriási tartalékokkal rendelkezik

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke BÉT50 konferencián tartotta nyitóelőadását ahol elmondta, hogy a geopolitika területén Magyarország kitűnően vizsgázik 2010 óta, amelynek sikerében a világ vezető hatalmai is érdekeltek.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökeForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Kiemelte, hogy Magyarország 2013 óta egyértelműen felzárkózó pályán halad: a mediterrán országokhoz képest 25 százalékkal, de még Németországhoz képest is 15 százalékkal zárkóztunk fel. A jegybankelnök leszögezte: GDP-arányosan 2 százalékponttal csökkentek Magyarország államadósságának költségei.

Nagy bejelentést tett a WeWork és az Airbnb

Korábban az amerikai tőzsdére készülő WE részvényektől 47 milliárd dollár bevételt reméltek az elemzők, de nemrég kiderült, hogy valószínűleg csak 20 milliárd dollár alatti értékeltség mellett mutatkozik kereslet a cég papírjai iránt. Emiatt több befektető javasolta, hogy halasszák el a tőzsdére lépést, ennek pedig a WeWork eleget is tett.

IllusztrációForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jens Kalaene

Az Airbnb pedig bejelentette, hogy 2020-ban lépnek tőzsdére, és akkor ez lehet a jövő év egyik legnagyobb üzlete. A vállalat ezen a héten arról számolt be, hogy bevétele elérte az 1 milliárd dollárt, azonban azt nem közölték, sikerült-e nyereséget realizálni.

A régióban Magyarországra jön a legtöbb külföldi tőke

A kelet-európai térségben a nemzetközi tőkebeáramlás Magyarországon rendkívül szembetűnő, hiszen jelenleg a GDP 6,5 százalékán áll (2018), és ez a lendület 2019-ben is folytatódik. A régió többi országában alacsonyabb szinten áll, a GDP 1,8-2,9 százaléka között.

IllusztrációForrás: AFP/Miguel Medina

Egy friss felmérés szerint a Global Fortune 500 vállalatai az egész régióban nagy számban fektetnek be az autóiparban, az ipari termékekben, az élelmiszeriparban, az ital- és dohányiparban, a távközlésben és a médiában, valamint a közlekedésben.

Bár Lengyelországé a legnagyobb gazdaság a térségben, a jelenlegi Fortune Global 500 vállalatok részvétele a népesség méretéhez viszonyítva sokkal magasabb Szlovákiában, Magyarországon és a Cseh Köztársaságban.

A héten újabb milliárdos autóipari beruházás érkezett Magyarországra

Átadták a német tulajdonú Honsa Kft. közel kétmilliárd forintos beruházással megépült új gyártó- és raktárcsarnokát Pécsett.

IllusztrációForrás: MTI/Mészáros János

A csarnok a vállalat összesen 3,2 milliárd forintos, 766 millió forintos kormányzati támogatást élvező kapacitásbővítési beruházásának részét képezi.