Nagyon jó híreket közölt a Spar

Spar
Törökbálint
Vágólapra másolva!
Kaposváron Interspar hipermarketet, Törökbálinton szupermarketet nyit a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft., a társaság 7 milliárd forintot költ a két, 2020-ban befejeződő beruházására.
Vágólapra másolva!

Heiszler Gabriella, a cég ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy

a somogyi megyeszékhelyen 5 milliárd forintból egy 11 ezer négyzetméteres épületkomplexum létesül,

amelynek a fele Intersparként működik, a másik felében kiszolgáló kereskedelmi egységek kapnak helyet.

Indoklása szerint a cég a város dinamikus fejlődésére, a vásárlóerőre, az itt élő igényes vásárlói rétegre tekintettel döntött az energiahatékonysági szempontok figyelembe vételével, a legkorszerűbb technológiákat alkalmazó fejlesztés mellett. Kitért rá, hogy a Spar Magyarország az elmúlt négy évben másfél milliárd forintot költött meglévő kaposvári üzletei korszerűsítésére.

Így fest majd az új szupermarket Törökbálinton Forrás: Origo

Szita Károly, Kaposvár polgármestere arról beszélt, hogy

a kaposvári beruházás a város egyik fő közlekedési útvonalának szomszédságában, az Árpád utcában, egy korábban már elkezdett, de félbemaradt Spar-építkezés helyén valósul meg, és 90 munkahelyet hoz létre.

Kaposváron minden területen szeretnének versenyhelyzetet teremteni, mert hisznek abban, hogy a kaposváriak így kaphatják meg a legtöbbet és a legjobbat - mondta a politikus, hozzátéve: igaz ez a bérekre, a köz- és a kereskedelmi szolgáltatásokra is.

Úgy vélte, a fejlesztés azért is fontos, mert hozzájárul a környék rendbetételéhez, a Kisgáti városrésznek - az immár szinte teljesen megújult Kaposvárhoz méltó - rehabilitációjához. Az Intersparban 20 ezer terméket kínálnak majd a vásárlóknak, az épület előtt 560 parkolóhelyet alakítanak ki, a helyszínen lehetőség lesz elektromos autók töltésére is.

A törökbálinti Spar szupermarket látványterve a parkolóval Forrás: Origo

A Spar Magyarország a törökbálinti projektről szóló, az Origóhoz eljuttatott közleményében azt írta:

a szupermarket 2 milliárd forintból, a Tópark utcában épül, és 32 munkahelyet létesít.

A korszerű épületegyüttes több mint 4700 négyzetméteres lesz, ebből a szupermarket mintegy 2200 négyzetmétert tesz ki, a fennmaradó helyet üzletsorok foglalják el. A családosokra gondolva játszóteret, továbbá termelői piacot is terveznek a területre.