Száz éves lett a világ harmadik legrégebbi légitársasága

Forma-1, Ausztrál Nagydíj 2000 bemutató
19 Jan 2000: New pit girl uniforms showing the Qantas logo are modelled in front of a 747 Qantas plane showing a formula 1 car painted on the side at the Qantas Formula 1 launch at Tullamarine airport , Melbourne, Australia. Mandatory Credit: Jack Atley/ALLSPORT
Vágólapra másolva!
A világ harmadik legrégebbi légitársasága, az ausztrál Qantas most ünnepli alapításának századik évfordulóját. A jubileum azonban elég szomorúra sikerült, hiszen a világjárvány miatt a turizmus, így a légiforgalom is jelentősen visszaesett az elmúlt időszakban.
Vágólapra másolva!

A kerek évforduló egyben történetének legnehezebb évét is jelenti a légicég számára, hiszen a koronavírus-járvány negatív hatásai őket is jelentős mértékben sújtják. Vezérigazgatójuk szerint azonban mindennek ellenére bizakodva néznek a jövőbe.

– idézi Alan Joyce, a cég első emberének a sydney-i repülőtéren rendezett ünnepségen elhangzott gondolatait a Reuters. Majd a vezérigazgató hozzátette: "ez a fajta hozzáállás és alkalmazkodóképesség továbbra is jellemez bennünket."

Illusztráció Forrás: Getty Images/Jack Atley

A légitársaságot Queensland állam és a vele határos Northern Territory (azaz az ország középső, illetve középső és északi területén fekvő, az ausztrál államszövetséghez tartozó terület) légiszolgálata alapította 1920-ban.

A Qantas elnevezés az alapítók nevéből származik: Queensland and Northern Territory Aerial Services.

A holland KLM és a kolumbiai Avianca után ez a harmadik, legrégebben alapított légicég, amely ma is működik.

A kép illusztráció Forrás: Pradpriew / Shutterstock

Az idei év elején a Qantas pénzügyi helyzete rendkívül stabil volt és 12 Airbus SE A350 gép beszerzését tervezte, egyebek között olyan kiemelt repülőutakra, mint a világ leghosszabb, megszakítás nélküli járata London és Sydney között. A játvány miatt azonban át kellett értékelniük terveiket, például a nemzetközi járatokat várhatóan a jövő év második felében indítják újra.