Lényeges változások a szavatossági és jótállási szabályokban januártól

FOTÓ ÁLTALÁNOS HÉTKÖZNAPI sorban áll ügyfélszolgálat vevőszolgálat visszaváltás visszavétel
Sorban állók a Media Markt áruház ügyfélszolgálata előtt 2014. december 27-én, ahol visszaadhatták vagy kicserélhették a karácsonyra ajándékba kapott bontatlan termékeket az ünnepek utáni első nyitva tartáskor.
Vágólapra másolva!
A termék árához igazodó, akár kétszer-háromszor hosszabb jótállással, egyértelmű javítási és cserehatáridőkkel, az elektronikus jótállási jegy bevezetésével erősítik a fogyasztók jogait az újévben hatályba lépő szabályváltozások - hívja fel a figyelmet közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Vágólapra másolva!

Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta: „A jótálláshoz és szavatossághoz kapcsolódó rendelkezések 17 éve lényegében változatlanok voltak. Megújításokat különösen időszerűvé tette, hogy a fogyasztóvédelemhez érkező panaszok legnagyobb hányada ehhez a területhez kapcsolódik. Az elmúlt évek hatósági ellenőrzései alapján szinte minden második üzlet elmarasztalható volt kisebb-nagyobb jogsértésekben.

A vevő joggal várja el, hogy a drágább termékek minőségéért, használhatóságáért hosszabb ideig vállaljon felelősséget a gyártó:

A 2021. január elsejétől megvásárolt,

  • 10 ezer és 100 ezer forint közötti árucikkekre a továbbiakban is egy,
  • a 100 ezer forintnál drágábbakra azonban már két,
  • a 250 ezer forint fölöttiekre pedig három évig

érvényesíthetők majd jótállási igények.

Illusztráció Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A változtatás fenntarthatósági célokat is szolgál, hiszen tartósabb termékek előállítására ösztönöz, így csökkenhet az elektronikai és egyéb hulladékok mennyisége.

A termékek rendeltetésszerű használat ellenére bekövetkező meghibásodása óhatatlanul bosszúságot okoz. A vevő gyakran csak többszöri utánajárást követően kapja vissza, ezért hosszú ideig nélkülözni kényszerülhet egy-egy háztartási gépet vagy telefont. A fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint egyes termékek szervizelése akár 70-100 napig is elhúzódhatott.

A rövidebb határidők, a legfeljebb háromszori javítás után előírt csere vagy pénzvisszafizetés megóvja a vevőket a tartós várakoztatástól.

A rendelkezések egyértelműsítik, hogy a szavatossági, jótállási igények érvényesítése nem köthető az eredeti csomagolás meglétéhez.

Visszatérő probléma volt mostanáig, hogy a termék az elhúzódó vagy többszöri javítás miatt futott ki a jótállási időből.

2021. január 1-jétől a jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővel, amíg a vásárló a szervizelés miatt nem tudja használni készülékét.

A jótállási idő csak azután folytatódik, hogy a vevőt értesítették a hiba kijavításáról, és a termék ismét működőképes.

A jövő évtől a termék eladója elektronikus úton is átadhatja a jótállási jegyet, e-mailben, letölthető dokumentumként, applikáción keresztül vagy akár a kereskedő honlapján regisztrált felhasználói fiókba küldve. A vásárlónak azt legkésőbb a termék átvételét vagy üzembe helyezését követő napon meg kell kapnia. Az új lehetőség egyszerűsíti az adminisztrációt, csökkenti a cégek nyomtatási és anyagköltségeit, de alkalmazása nem kötelező. A jövőben az elektronikusan átadott számla egyben jótállási jegy is lehet, ha a tartalma mindenben megfelel a vonatkozó előírásoknak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a szavatosság és jótállás szabályozásának teljes megújításával védi a magyar családokat és a tisztességes vállalkozásokat. A fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi majd az előírások betartását.