Két tucat hordónyi skót whiskyvel indul a világ első online hordó-aukciója, ahol kizárólag hordóban értékesítik az italokat – összegzi a BBC.

Az aukción megvásárolható hordók igen széles skálán mozognak: a 2015-ös Glen Ord hordótól (2 ezer font, azaz 778 ezer forint) kezdve a Springbank 1995-ös italáig (hordónként 40 ezer fontért, vagyis 15,5 millió forintért).

IllusztrációForrás: Shutterstock

Az aukciót január 22-én indítják el és 12 napig tart, és ezt további három árverés követi az idén, amiket a Cask Trade whisky szakértő társaság vezényel le. A Cask Trade továbbá hitelesítette az összes eladót és az italokat is.

IllusztrációForrás: Suntory Whisky / facebook.com

Az online aukción licitálható hordókat magántulajdonosok és befektetők bocsátották közzé.

A londoni székhelyű vállalatot 2018-ban alapította Simon Aron whiskygyűjtő, aki közel 2 ezer palackból álló gyűjtemény felett rendelkezik, amit 25 év alatt gyűjtött össze. Aron elmondta, hogy a whiskys hordók árverésesének beindításával új piacot építenek a vevők és az eladók számára egyaránt.