Nehéz év vár idén az Apple-re

2020.01.07. 21:00

Valószínűtlen, hogy az Apple 2020-ban is megismétli a tavalyi szárnyalását a részvénypiacon – mondják a Deutsche Bank elemzői. Bár a vállalat alapjai erősek, a Wall Street jelenlegi várakozásai szerint a részvény árfolyama már nehezebb helyzetbe kerülhet.

Az Apple várhatóan idén is lenyűgözi majd a befektetőket, ám a tavalyi nagy menetelését várhatóan már nem lesz képes megismételni a technológiai óriás – idézi a Business Insider a Deutsche Bank elemzőinek véleményét.

Az iPhone gyártója 2019-ben ugyanis 86 százalékot emelkedett a részvénypiacon, amivel 2009 óta a legerősebb éves hozamot hozta össze a társaság. A háttérben elsősorban az erős iPhone 11 eladások adták, de a hordozható technológia terén látott növekedés is segítette a papírt. Most a Deutsche elemzői arra számítanak, hogy bár a cég idén is erős teljesítményt produkál majd, de a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a papír normalizálódni fog egy magasabb értékeltségen.

Nem valószínű, hogy megismétli a tavalyi teljesítményét az AppleForrás: AFP/Andrew Burton

A Deutsche Bank ezzel együtt kiemelte, az Apple 2020-as eredményeinek várhatóan örülni fognak az elemzők és a befektetők. Az erős ünnepi eladások (a legtöbb termékcsoportban) sokat segítenek a cégnek, illetve kiemelték, a következő nagy sztori pedig az 5G „szuperciklus" lesz, amelyhez hamarosan az új iPhone-ok is csatlakoznak. Végül a Deutsche kiemelte még az AirPodok iránti erős keresletet.

Mindezek következtében a Deutsche „tartás" minősítéssel kezeli az Apple részvényét, mégis úgy számolnak a banknál, hogy a következő 12 hónapban a papír 6,5 százalékot csökkenhet a jelenlegi szintjéről. Annak ellenére is, hogy a Deutsche felemelte a célárfolyamot 230-ról 280 dollárra.

Összességében 2020 is tartogat bizonytalanságokat az Apple számára, de ez várhatóan nem fogja majd érdemben megroppantani a papírját. A Deutsche a kockázatok között emelte ki a jövőben iPhone értékesítéseket, az olyan makrogazdasági kockázatokat, mint az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus, vagy rendkívül magas piaci értékeltség – utóbbi esetében az a kérdés, hogy a vállalat meg tud-e felelni a túlzott befektetői várakozásoknak.

Az Apple részvényének teljesítménye szeptember ótaForrás: Investing.com

Vannak azonban olyan elemzők is, akik további erős növekedést várnak az Apple részvényétől. A Needham elemzői például hétfőn 280-ról 350 dollárra emelték föl az Apple célárfolyamát, ami 18 százalékos növekedés lenne az egész évre nézve. Mindazonáltal a Neddhamnél is érződik némi visszafogottság, amennyiben az elemzők „erős vásárlásról" csupán „vásárlásra" minősítették vissza a papírra kiadott ajánlásukat.

Az Apple részvénye hétfőn 299,80 dolláron zárt (0,80 százalékos emelkedéssel), amivel a papír 2020-ban eddig nagyjából 2,7 százalékos pluszban van.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK