A Ford és a General Motors is keresi a megoldást arra, hogy orvosi felszerelések gyártásával segítse a koronavírus-járvány elleni küzdelmet. Már az amerikai kormányzatnak is tettek javaslatot, amely alapján lélegeztetőgépek gyártásába kezdenének a lehető legrövidebb időn belül.

A Fehér Ház gazdasági tanácsadója, Larry Kudlow a Fox Newsnak elmondta, hogy tárgyalt a a GM vezérigazgatójával. A megbeszélés tárgya az volt, hogy miként tudna segíteni az autógyártó a koronavírus-járvány megfékezésében és az orvosi ellátás javításában.

A GM szóvivője később elmondta, hogy folyamatos az ötletelés házon belül és az amerikai kormánnyal egyaránt arról, hogy az autógyártó elkezd lélegeztetőgépeket és más orvosi felszereléseket előállítani.

IllusztrációForrás: AFP/2014 Getty Images/Bill Pugliano

A Ford a napokban szintén jelezte, hogy ha kell, készek ők is beszállni az egészségügyi felszerelések és eszközök gyártásába. A két óriáscéghez csatlakozott Elon Musk, a Tesla első embere is, aki hangsúlyozta, hogy amennyiben hiány lép fel a lélegeztetőgépek területén, akkor az elektromos autógyártó is kész beszállni és készülékeket gyártani.

A General Motors, a Ford és a Fiat Chrysler már bezárta amerikai gyárait,

ha azonban elfogadják felajánlásaikat, akkor újra elindulhatna a termelés, azonban kizárólag orvosi felszereléseket gyárthatnának az üzemekben.