Közel 4000-en igényelték a Diákhitel Pluszt három nap alatt

Diákhitel, ügyfélszolgálat
A Diákhitel ügyfélszolgálata
Vágólapra másolva!
A bevezetése óta eltelt kicsit több mint három nap alatt mintegy 4000-en igényelték a maximum félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású kamatmentes Diákhitel Pluszt - mondta a Diákhitel Központ vezérigazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Magyar Péter elmondta, ez a központ történetének egy nagy sikere, ugyanakkor elszomorító is,

hiszen azt jelzi, nagyon sok diák került nehéz helyzetbe a járvány idején.

Azt is mondta, hogy a Diákhitel Plusz bevezetésével a nyelvtanulási diákhitel igénylési lehetősége péntektől megszűnt, de ezt kiváltja az új - szabad felhasználású - konstrukció, ráadásul a kormány döntésének köszönhetően a mostanáig felvett,

1,99 százalékos kamatozású nyelvtanulási diákhitelek péntektől kamatmentessé váltak.

A Diákhitel ügyfélszolgálata - Illusztráció Forrás: Diákhitel

Magyar Péter arról is beszélt, hogy

több százan éltek három nap alatt azzal a lehetőséggel is, hogy a szabad felhasználású Diákhitel1-et az első félévre visszamenőlegesen felveszik.

Fontos tudni, hogy meghosszabbították a Diákhitel1 és a Diákhitel2 igénylési határidejét is, a 2019/2020-as tanév II. félévében június 15-ig, a 2020/2021-es tanév I. félévében december 31-ig.

A meghosszabbított igénylési határidőben mód nyílik a korábban igényelt diákhitelek összegének megemelésére is.