Szijjártó Péter: A debreceni BMW-gyár meg fog épülni

SZIJJÁRTÓ Péter
Debrecen, 2020. május 15. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart Debrecenben az épülő BMW-gyár területén 2020. május 15-én. A gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt; az építési területet ezen a napon átadták a beruházónak - jelentette be Szijjártó Péter. MTI/KKM/Boros Mátyás
Vágólapra másolva!
A debreceni BMW-gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt; az építési területet pénteken átadták a beruházónak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-sajtótájékoztatóján pénteken Debrecenben.
Vágólapra másolva!

Minden fél tartja az ígéreteit és teljesíti a kötelezettségeit,

- hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter azt is mondta, hogy

a beruházás értéke több mint egymilliárd euró,

amelyhez a magyar kormány 12,3 milliárd forintos támogatást nyújt.

A világjárvány okoz néhány hónapos eltolódást a világgazdaságban is, ezért természetes,

- mutatott rá.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy

olyan kérdés nincs, hogy a gyár meg fog-e épülni, és olyan kérdés sincs, hogy el fog-e kezdődni az építkezés, mert az építkezés elkezdődött.

Ez világosan látszik, azt a leendő gyárigazgató és a BMW képviselői egyaránt világossá tették - mondta.

Szijjártó Péter felidézte, hogy a debreceni BMW-beruházás bejelentése óta a gyárépítés első fázisa zajlik, ami az előkészítő munkálatokat és az infrastrukturális beruházásokat jelenti.

- sorolta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart Debrecenben az épülő BMW-gyár területén 2020. május 15-én Forrás: MTI/KKM/Kkm/Boros Mátyás

Közölte azt is, hogy elkezdődtek az áram- és gázellátással kapcsolatos kivitelezések, a két autópálya-lehajtó kivitelezése is az ütemterveknek megfelelően halad:

2021 végére az első autópálya-csomópont megépül, és az ipari park körüli útépítések addigra befejeződnek.

Zajlik a Budapest és Debrecen közötti vasútvonal fejlesztése, ez 2023 végére elkészül. A német iskola indításával kapcsolatos minden munkát elvégeztek - tette hozzá.

A miniszter azt is megerősítette,

hogy a BMW felvette az első munkavállalóit Debrecenben.


Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a világjárvány nem pusztán egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is. Miközben az első számú feladat az emberek életének, egészségének megvédése, ugyanúgy feladat a munkahelyek megvédése és új munkahelyek létrehozása, ezáltal a magyar gazdaság újraindítása is - mondta. Ez csak új beruházásokkal lehetséges - hangsúlyozta.

- szögezte le.

Az autóiparnak a beruházások terén kiemelt szerepe van, a gyár megépül, Debrecen pedig a globális autóipar egyik nagyon fontos fellegvára lesz - összegezte, és köszönetet mondott a BMW minden vezetőjének azért, hogy elkötelezettek Magyarország és Debrecen mellett.

A gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt; az építési területet ezen a napon átadták a beruházónak. Forrás: MTI/KKM/Kkm/Boros Mátyás

Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen leszögezte: a munkálatok a tervek szerint folytatódnak.

- fogalmazott.

Az a globális gazdasági helyzet, amit a járvány okozott, rányomta a bélyegét az építkezésre is. Szükség lesz az építkezés ütemezésének némi módosítására, ebben a pillanatban az ütemezés vizsgálata folyik.

A késés, feltételezéseik szerint, néhány hónapban mérhető

- jegyezte meg.

Michele Melchiorre végezetül köszönetet mondott Debrecen városának és a magyar kormánynak a bizalomért és a professzionális együttműködésért.