Maradt forrás a beavatkozásra, ha jön a járvány második hulláma

2020.07.13. 08:48

Az eddigi gazdaságvédelmi intézkedések megfelelők és arányosak, de maradt költségvetési mozgástér a beavatkozásra, ha jön a koronavírus-járvány második hulláma – mondta a Világgazdaságnak Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Az interjúban a tárcavezető beszélt többek közt a 2021–2027-es uniós ciklus várható pénzügyi keretéről, a Budapest–Belgrád vasútvonalról, a napenergiával kapcsolatos tervekről és a kkv-stratégiáról is.

„Az eddig hozott intézkedések megfelelők és arányosak" – erősítette meg Csányi Sándor szavait a Világgazdaságnak adott interjújában Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter szerint a gazdaságvédelem eredményességéről a munkanélküliségi rátánál pontosabb képet ad az álláskeresési rendszerbe jelentkezők száma, amelynek esetében a járvány előtti időszakhoz képest 100-120 ezres növekedést lehetett tapasztalni. A csúcspont három héttel ezelőtt érkezett el, azóta többen kerülnek ki a rendszerből, mint amennyien be.  Ugyanakkor van mintegy 250 ezer ember, aki a mostani gazdasági krízis előtt sem helyezkedett el, ez a szám akkor is annyi volt, amikor 3,1 százalékon állt a munkanélküliségi ráta – mondta a tárcavezető. A kormány programjai mintegy 1,2 millió embert értek el, ezen belül csak a Kurzarbeit típusú bértámogatás 195 ezer főt.

A miniszter elmondta azt is, hogy az első ütemben nem akarták az összes forrást kihelyezni, hanem arányosan rendeltek pénzt a célok mellé, így maradhat mozgástér a második hullám kezelésére is.  Ha a következő szakasz újabb jelentős gazdasági károkat okoz, az mindenképp könnyebbség, hogy nemcsak az egészségügyi, hanem a gazdasági védekezéshez szükséges struktúrák kiépültek, köztük például a bértámogatási rendszer, ahol tízből hat kérelmet mikrovállalkozás nyújtott be, csak minden huszadik jelentkező volt nagyvállalat.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszterForrás: MTI/Varga György

Palkovics László a 2050-ig elérendő karbonsemlegesség témájában az atomenergián túl a napelemparkok mellett érvelt a szélerőművekkel szemben. A kkv-stratégia kapcsán a tárcavezető arra mutatott rá, hogy a kisvállalati szektor visszatérő problémája volt a tőkehiány, de most már nem az, utalva arra, hogy ilyen feltételekkel soha nem lehetett beruházási forrásokat elérni. 

A 2021-2027-es uniós ciklus forrásai kapcsán a miniszter szerint legalább 30-40 százalékos emelkedéssel számolhatunk. „Reális cél, hogy a nemzeti önrésszel, a kiegészítő programokkal és a visszatérítendő forrásokkal együtt a 2014–2020-as időszakra vonatkozó 32 milliárd euró után 2021 és 2027 között akár 50 milliárd euró álljon rendelkezésünkre" – fogalmazott a miniszter.

A Budapest–Belgrád vasútvonalat kormánybiztosként felügyeli Palkovics László. Ezzel kapcsolatban a tárcavezető elmondta, hogy a kínai hitelszerződés áprilisi aláírásával a tervezésre, kivitelezésre vonatkozó szerződés is hatályba lépett, a konzorciumi partnerek már dolgoznak. A beruházás hazai szakasza 578 milliárd forintba kerül, ami az európai benchmarkokat alapul véve realitás, és 2025-re készülhet el.

Forrás: Világgazdaság