Ezek a világ legkülönlegesebb bankjegyei

5 font, Észak-Írország George Best
Vágólapra másolva!
A világon számtalan különleges bankjeggyel találkozhatunk. Összegyűjtöttünk közülük öt olyat, amelyek mindenképpen a legek közé tartoznak: van, amelyik az infláció elszabadulását jelképező magas címletre utal, egy másik pedig a különleges, rikító színvilága miatt minősül unikumnak. De olyan is található közöttük, amely azért számít a gyűjtők kedvencének, mert a világfutball egyik legendás alakjának állít ermléket. 
Vágólapra másolva!

A legnagyobb címletű bankjegy: 100 ezer milliárd dollár, Zimbabwe

Forrás: Wikimedia Commons/Marianian

A régóta gazdasági nehézségekkel küzdő Zimbabwéban 2008 júliusában az infláció elérte a 231 millió százalékot, egy kenyér ára ekkor durván 300 milliárd zimbabwei dollár volt. A képen látható 100 ezer milliárd dolláros bankjegy ennek a folyamatnak az eredménye lett. Az infláció kordában tartására irányuló kormányzati erőfeszítések, illetve a 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben végrehajtott háromszori denomináció ellenére 2009. április 12-én gyakorlatilag megszüntették a nemzeti valuta használatát. Ez azután következett be, hogy a zimbabwei központi bank 2009 januárjában törvényessé tette a külföldi fizetőeszközök használatát a pénzügyi műveletekben. Azóta a nemzeti valuta helyett dollárral, euróval és a szomszédos országok pénzeivel fizetnek.

A legszínesebb bankjegy: 20 tala, Szamoa

Forrás: Shutterstock

Igazi különlegesség a Szamoa szigetéhez köthető 20 tala (kb. 100 forint) címletű bankjegy, amely a nemzet két fontos jelképét ábrázolja a hátoldalán: a Manumea madarat és Teuila virágot. 2009-ben az International Bank Note Society (IBNS) szerint a 2008-ban kibocsátott 20 talás bankjegy lett az év bankjegye. A talához, azaz Szamoa hivatalos pénzneméhez kapcsolódó további érdekesség, hogy 2019. június 6-án 10 talás emlékbankjegyet bocsátottak ki a XVI. Csendes-óceáni Játékok kapcsán. Ez a polimer alapanyagú bankjegy az első ismert karbonsemleges fizetőeszköz.

A legnagyobb méretű bankjegy: 100.000 peso, Fülöp-szigetek

Forrás: AFP/Romeo Gacad

A fülöp-szigeteki 100.000 pesós bankjegy nemcsak a címlete miatt hatalmas, hanem egyben a legnagyobb is a világon a méreteit tekintve: valamivel nagyobb egy A4-es papírnál. Az 1998-ban kiadott bankjegy fontos történelmi eseményt jelöl a távol-keleti szigetország szempontjából: a spanyoloktól való függetlenség kivívásának 100-ik évfordulóját. A Fülöp-szigetek – Mexikó, Kolumbia és Argentína mellett – egyike azon egykori spanyol gyarmatoknak, amelyek a pesót tették meg pénzegységüknek. A Fülöp-szigeteki peso – hasonlóan az amerikai dollárhoz – a spanyol dollárból eredeztethető.

A futballrajongók kedvence: 5 font, Észak-Írország

Forrás: Shutterstock

A világ futballt szerető közönsége felkapta a fejét, amikor egy különleges bankjegyet bocsátottak ki a legjobb északír focista, George Best tiszteletére 2006-ban. A World Soccer Magazine által a XX. század 100 legnagyszerűbb játékosairól összeállított rangsorban Best a Puskás Ferenc utáni előkelő 8. helyet kapta. Ez a bankjegy azóta is a gyűjtők egyik kedvence, számos internetes piactéren nagy keresletnek örvend, és a hozzáértők komoly összegeket is hajlandóak megadni érte.

A legegzotikusabb bankjegy: 20 dollár, Cook-szigetek

Forrás: Pinterest

A polinéziai kultúra tiszteletére adták ki a Cook-szigeteken ezt a 20 dolláros bankjegyet, amelyen egy topless nő lovagol egy cápán. A Cook-szigetek elsősorban új-zélandi dollárt használ, míg ezt a különleges pénzt helyi használatra és gyűjtőknek bocsátották ki (a Cook-szigeteken kívül máshol nem is fogadják el). Törvényes fizetőeszközként 1967-ig az új-zélandi font volt forgalomban, ezután jelent meg az új-zélandi dollár. A váltópénze a cent (1 dollár 100 centre oszlik), bár néhány 50-centes érmén az 50 tala értékjelzés olvasható. A Cook-szigeteki dollár 1:1 arányban az új-zélandi dollárhoz van kötve.

Cikkünk elkészítésekor a Guinness Rekordok Könyve és a vállalati pénzügyek blog információit használtuk fel.