A héten ismét több magyarországi beruházást jelentettek be, amelyekkel remgeteg munkahely megvédése valósul meg. Emellett a KSH adataiból kiderült, hogy mennyit kerestek átlagosan a magyarok szeptemberben, milyen volt októberben az ipari termelés, de az otthonteremtési programmal kapcsolatban is új részleteket jelentettek be. A hét gazdasági összefoglalója.

392 ezer forint volt szeptemberben a bruttó átlagkereset

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint szeptemberben a bruttó átlagkereset 392 ezer 300 forint volt, 8,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 395 ezer forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 700 forintot ért el, mindkettő 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

IllusztrációForrás: MTI/Faludi Imre

Szeptemberben a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 260 ezer 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 269 ezer 500 forintot ért el.  A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó átlagkereset 402 ezer 900 forint volt, 9,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a nettó kereset 268 ezer forint volt.

Több milliárd forintos beruházást valósít meg az IBM

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hét elején közölte, hogy az IBM 3,5 milliárd forintból, 1 milliárd forintos állami támogatással fejleszti a székesfehérvári informatikai központját.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterForrás: MTI/KKM/Kkm/Borsos Mátyás

A tárcavezető az állami támogatást azzal indokolta, hogy a bővítéssel 300 új munkahely is létrejön. Az olyan szolgáltató központok, mint a székesfehérvári, fontos szerepet töltenek be a jól képzett fiatalok foglalkoztatásában, valamint a kutatás- és fejlesztésközpontú gazdaság kiépítésében - tette hozzá.

Több mint 25 milliárd forintos autóipari beruházást jelentettek be

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a héten elmondta, hogy a magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy a világgazdaságból érkező kedvezőtlen hírek ellenére Magyarországon napról-napra jelentenek be újabb és újabb beruházásokat az ország valamennyi pontján.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója (b) és D. Kovács Róbert Antal (Fidesz-KDNP), a X. kerület polgármestere (j) a cég beruházásbejelentő sajtótájékoztatója után a kft. kőbányai gyárábanForrás: MTI/Mónus Márton

Budapesten a Continental Automotive Hungary Kft. beruházás-bejelentő sajtótájékoztatóján a tárcavezető arról is beszámolt, hogy a világ második legnagyobb autóipari beszállító vállalata, a Continental újgenerációs járműelektronikai termékek gyártásának megkezdéséhez új gépsorokat telepít Budapesten és Veszprémben 25,6 milliárd forint értékű beruházással, ezzel 4127 ember munkahelyét védik meg a két városban. A beruházáshoz a kormány 7,7 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást ad a cégnek.

Nem kell többet papírokkal bajlódni a fontos küldemények feladásánál

Forrai Péter, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató-helyettese egy interjú alkalmával mondta el, hogy pontosabb, gyorsabb értesítést tesz lehetővé a digitális postai rendszer a papíralapúnál, ezért hamarosan két regisztrált postai küldemény, a tértivevény és az ajánlott levél is bekerül az elektronikusan támogatott szolgáltatások körébe.

IllusztrációFotó: Szabó Gábor - Origo

Kiderült, hogy Papír helyett elektronikus kézbesítési visszaigazolás érkezik januártól a tértivevényes levél kézbesítéséről, emellett már elektronikusan is feladható a tértivevényes és az ajánlott levél. Forrai Péter a fejlesztés előzményeiről szólva felidézte, hogy a társaság a levélkézbesítés digitalizációját három évvel ezelőtt kezdte, ennek eredménye, hogy az összes, mintegy nyolcezer kézbesítő kolléga PDA-eszközt kapott és nagyjából háromezer hordozható nyomtatót is kiosztottak. A postákra összesen négyezer digitális aláírópadot telepítettek.

Közel 600 további munkahelyet védenek meg nagyvállalati versenyképességi támogatásból

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a héten ismét bejelentéseket tett. Kiderült, hogy a nagyvállalati versenyképesség-növelő támogatásból 960 millió forintnyi támogatásban részesül a móri SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft., és ez 561 ember munkahelyének megtartásához elegendő.

A SEWS Komponens és Elektronikai Európa Kft. móri üzeme 2020. november 30-ánForrás: MTI/Vasvári Tamás

Szijjártó Péter közölte, hogy a japán cég 2,75 milliárd forintos beruházást határozott el, ehhez kaptak támogatást a kormánytól. Jelezte, hogy a nagyvállalati versenyképesség-növelő támogatásból 207 milliárd forintnyi beruházást hajt végre 71 magyarországi vállalat, és ezzel 61.600 munkahelyet őriznek meg Magyarországon.

Jelentősen nőtt az ipari termelés mértéke

Októberben az ipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztítva 2,7 százalékkal emelkedett. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az előző hónaphoz képest 2,8 százalékos, az áprilisi mélyponthoz képest pedig 66 százalékos volt a növekedés - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Bővíti magyarországi cégét Európa egyik legnagyobb elektronikai vállalata

Európa egyik legnagyobb elektronikai cége a zalaegerszegi, a gyöngyösi és a kunszentmiklósi gyárat is bővíteni fogja - mondta a héten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban. Ezek a gyárak elsősorban az autóipari beszállításhoz és más elektronikai gyártáshoz állítanak elő különböző alkatrészeket. A beruházás értéke 4,5 milliárd forint, amelyhez a kormány 600 millió forintos támogatást biztosít. A Budapestre költöző beszerzési központhoz kapcsolódóan a cég több mint száz új munkavállalót fog alkalmazni.

Elfogadták a fogyasztókat védő módosítást, brutális bírság járhat a kettős termékminőségért

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatként lesz szankcionálható a kettős minőség 2022 májusától, miután az Országgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta a fogyasztóvédelmi törvény módosítását 2020. december 1-jén.

IllusztrációForrás: MTI/Lakatos Péter

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által javasolt változtatás véget vet a fogyasztókat megtévesztő, megkülönböztető gyakorlatnak - írja a tárca közleményében. A megkezdett laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy a hazánkban kapható tisztító- és tisztálkodószerek némelyike kevesebb hatóanyagot tartalmaz a Nyugat-Európában azonos márkanéven és csomagolásban kínált terméknél.

Öt újabb magyar cég hajt végre egészségipari beruházást

A kormány támogatásával 5 újabb magyar vállalkozás indít egészségipari beruházást, 3,3 milliárd forint értékben - mondta a pénzügyminiszter. Varga Mihály hozzátette, ezúttal vitaminok, azon belül például D-vitamin, fertőtlenítőszer alapanyagok, maszkok és csomagoló anyagok, nővérhívó rendszerek és 3D nyomtatással előállított orvosi eszközök gyártását segítik költségvetési forrásból. Varga Mihály kiemelte, a támogatott beruházások a magyar emberek biztonságos ellátását szolgálják, egyben pedig a munkahelyek védelmét és a gazdaság újraindítását is segítik.

Magyarországon gyártott ampullákba töltik a Pfizer-vakcinákat

Nagyrészt a lukácsházi Schott Hungary Kft. által készített ampullákba kerül a koronavírus elleni Pfizer-oltóanyag - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vas megyei Lukácsházán.

IllusztrációForrás: AFP/Monty Rakusen

A miniszter jelezte: a kormány 2 milliárd forinttal támogatja a vállalat 13,5 milliárdos beruházását, amelynek eredményeként 16 gépsoron gyáthatnak ampullákat a vakcinához.

Elfogadták a jogszabályt, mutatjuk az otthonteremtési program új elemeinek részleteit

Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter az otthonteremtési program új elemeinek részletszabályait ismertette, amelyeket kedden megszavazott az Országgyűlés. Kiderült az is, hogy januártól az új építésű ingatlanok értékesítési áfája 27 százalékról 5 százalékra csökken, azok, akik családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolnak ingatlant az 5 százalék áfát is visszaigényelhetik, a csokkal vásárolt új vagy használt ingatlanok pedig illetékmentesek lesznek.

Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter.Forrás: MTI/Illyés Tibor

Egy nettó 30 millió forintos ingatlan esetén az áfacsökkentés 6,5 millió, az áfa-visszaigénylés 1,5 millió, az illetékmentesség pedig további 1,2 millió forint megtakarítást jelent, vagyis több mint 9 millió forintot spórolhatnak meg a családok - hangsúlyozta. z illetéket akkor nem kell kifizetni, ha az adásvételi szerződést 2021. január elseje után kötik meg.

Egymilliárd forintos beruházás Tatabányán

A fém-felületkezeléssel foglalkozó Aalberts Surface Treatment Kft. a kormány versenyképesség-növelő támogatási programjának segítségével egymilliárd forintot meghaladó beruházást hajt végre, melyhez 440 millió forint támogatást kapott - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, az üzemben tartott sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterForrás: MTI/Illyés Tibor

Szijjártó Péter elmondta: a munkahelyek megőrzését célul kitűző támogatási lehetőségekhez eddig 1338 vállalat csatlakozott, melyek összesen 831 milliárd forint értékben végeznek fejlesztéseket és ezzel 270 ezer munkahely megőrzéséhez járulnak hozzá.

Mutatjuk a családi gazdaságok új szabályozásának részleteit és a tennivalókat

Megjelent a családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXIII. törvény. A Világgazdaság által készített összefoglalóból kiderül, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által kezdeményezett, 2021. január 1-én hatályba lépő jogszabály révén kedvezőbb működési és adózási környezetben folytathatják tevékenységüket az őstermelők, a családi gazdaságok és az agrárvállalkozások.

IllusztrációForrás: MTI/Varga György

Jövő évtől három szervezeti forma mentén alakul a családi működési formák szabályozása, ezek az őstermelők, az őstermelők családi gazdaságai és a családi mezőgazdasági társaságok. Azon működési formák, amelyeket a törvény nem érint (például egyéni vállalkozók), változatlan szabályok szerint működhetnek a továbbiakban is.

A kormány 1,8 milliárd forinttal támogatja a TDK szombathelyi fejlesztését

A kormány 1,8 milliárd forinttal támogatja a szombathelyi TDK Hungary Components Kft. 4,1 milliárd forint értékű beruházását - jelentette be Szijjártó Péter. A miniszter elmondta, hogy a japán TDK számos elektronikai terméke világpiaci vezető pozícióban van, a csoport egyik legjelentősebb európai fejlesztő és gyártóközpontja pedig Szombathelyen található. A megyeszékhelyen olyan modern okosautós alkalmazásokat fejlesztenek és dolgoznak ki, mint a sávelhagyásra figyelmeztetés, a táblafelismerés, vagy a kulcsnélküli nyitás és zárás - mondta, hozzátéve, hogy ezekkel a TDK a modern autóipar igényeit tudja kiszolgálni.

Újabb koreai cég valósít meg beruházást Magyarországon

A koreai Kiswire cég beruházása a legmagasabb technológiai színvonalat hozza Magyarországra, amely komoly kutatás-fejlesztési eredményekre épül, és hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdasági dimenzióváltás gyorsabban megtörténjen - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kiswire Szentgotthárd Kft. támogatási szerződésének átadási ünnepségén, Szentgotthárdon. Az 500 millió forintos beruházáshoz a magyar kormány 238 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad, amivel a vállalat 190 munkahelyet véd meg. 

Megvették a magyar Aegont: mutatjuk, mire készüljenek az ügyfelek

Az Aegon Magyarország a jövőben a régió legnagyobb biztosítótársasága, a bécsi központtal működő Vienna Insurance Group (VIG) tagjaként működik. A tulajdonosváltás az Aegon ügyfeleit nem érinti, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. és a Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. ügyfélszerződései változatlan feltételekkel érvényesek. Az ügyfelek kiszolgálása és az új biztosítások értékesítése is az eddig megszokott rendben folytatódik.

IllusztrációForrás: Wikimedia Commons/VinceB


Az Aegon bejelentése szerint az Aegon Magyarország a jövőben a Vienna Insurance Group tagjaként folytatja munkáját, beleértve ebbe a biztosítási, nyugdíj- és vagyonkezelési üzletágát. A tranzakció a Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Törökországban működő leányvállalatokat érinti. Az adásvétel a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyását követően valósul meg, várhatóan 2021 második felében.

A világon elsőként engedélyezték mesterséges csirkehús árusítását

A szingapúri élelmiszerügynökség fogyasztásra alkalmasnak minősítette a világ első, laboratóriumban előállított csirkehúsát. Így az amerikai startup, az Eat Just forgalomba hozhatja a világ első „tiszta húsát", vagyis olyan húst, mely nem levágott állatból származik.

IllusztrációForrás: Shutterstock

A mesterséges húsból első körben "csirkehúsfalatkákat" fognak készíteni, ám hogy a termék mikortól lesz elérhető, azt egyelőre nem jelentette be a vállalat.