Gigantikus lépésekkel állna a régió élére a magyar multi

Mol, benzinkút
Budapest, 2017. március 23. Mol felirat az olajkonszern töltőállomásán Budapesten, a Szentendrei úton 2017. március 23-án. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Van egy világos víziónk, kidolgoztunk egy cselekvési tervet, és magasabb sebességi fokozatra kapcsoltunk, nemcsak lépést akarunk tartani a gyorsan változó környezettel, hanem az élére is szeretnénk állni az energiaipar átalakulásának, ehhez a saját utunkat fogjuk járni: egyszerre szolgáljuk ki az egyre növekvő energiaigényt és tesszük zöldebbé a működésünket - minderről Bacsa György beszélt az Origónak. MOL Csoportszintű Stratégia és Üzletfejlesztés ügyvezető igazgatója szólt arról is, hogy a következő időszak fókusza azon lesz, hogy felgyorsítsák a már megkezdett transzformációkat, és ezáltal tevékenységük 2050-re karbonsemleges legyen. Ebben az egyik legfontosabb eszközük a körforgásos gazdaság, ami egyszerűen fogalmazva arról szól, hogy az alapanyagoknak és a legyártott termékeknek minél nagyobb hányadát tudják valamilyen formában újra felhasználni - mondta Bacsa György. 
Vágólapra másolva!

Mennyire alakította át a koronavírus-járvány a frissített MOL 2030+ stratégiát, annak céljait, eszközeit?

A 2016-ban megalkotott hosszú távú stratégiai irányokat továbbra is helyesnek és követendőnek tartjuk. Akkor, a vetélytársaink közül a régióban elsőként fogalmaztuk meg, hogy kilépünk a hagyományos olaj- és gázipari keretek közül, és új, alacsony szén-dioxid-kibocsátású tevékenységeket indítunk el.

Bacsa György, a MOL-csoport stratégiai ügyvezető igazgatója szerint megnőtt az igény a rugalmas termék- és szolgáltatásfejlesztésre, és a digitális megoldásokra Fotó: Polyák Attila - Origo

A világ ugyanis gyorsabban változik, mint valaha, amiben a világjárványnak is szerepe van, hiszen az EU gazdaságélénkítő csomagjának fókuszában is a zöld átmenet, a körkörös gazdaságra áttérés, és a dekarbonizáció, azaz az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése áll. Ezek a folyamatok a mi iparágunkra is nagyon komoly hatást gyakorolnak. A tavalyi évben láthattuk, hogy akár egyik napról a másikra is csökkenhet a fosszilis üzemanyagok iránti kereslet, és néhány óra leforgása alatt is drasztikusan leeshet a kőolaj ára.

Ma már ezek a folyamatok nemcsak egy lehetséges szcenárió elemei, hanem ez egy átfogó és fundamentális változásokat generáló európai trend, piaci és szabályozói oldalról is.

Felmerült-e, hogy hamarosan még egy újabb stratégiát készítenek a gyorsan változó környezet miatt?

Folyamatosan követjük a külső környezet változását és frissítjük előrejelzéseinket, de rövid távon nem tervezzük a közzétett stratégia további frissítését.

Ehhez a MOL-nak megvan a tapasztalata és a szakértelme, hiszen évek óta visszavesszük a fáradtolajat és bitumen-alapanyagot csinálunk belőle, a töltőállomásainkra visszahozott sütőolajat bioalapanyagként a fenntarthatóbb dízel gyártásához használjuk fel, de újrahasznosítjuk a használt gumiabroncsokat is. A hulladékokra is úgy tekintünk, mint újra feldolgozandó alapanyag. A következő öt évben mintegy 1 milliárd dollárt fektetünk be ezekhez hasonló projektekbe.

Ehhez a saját utunkat fogjuk járni: egyszerre szolgáljuk ki az egyre növekvő energiaigényt és tesszük zöldebbé a működésünket.

Bacsa György: A legfontosabb rövid távú célunk a világjárvány kezdetén az volt, hogy problémamentesen fenn tudjuk tartani az energiaellátást a régióban Fotó: Polyák Attila - Origo

Milyen új területekre kell koncentrálni a pandémiás időszakban?

A legfontosabb rövid távú célunk a világjárvány kezdetén az volt, hogy problémamentesen fenn tudjuk tartani az energiaellátást a régióban. Ez az elsődleges felelősségünk, és elmondható, hogy sikeresen teljesítettük is. Ehhez a hazai nagyvállalatok sorában az elsők között szerveztük meg a munkavállalók rendszeres tesztelését és a kontaktkutatást, hiszen például a százhalombattai vagy a pozsonyi finomítónkban, vagy a földgázszállító rendszerünkben egész egyszerűen nem eshetnek ki tartósan és váratlanul műszakok, mert az az energiabiztonságot, illetve az alapvető gazdasági és szociális tevékenységeinket veszélyeztetné.

Mivel számos országban jelen vagyunk, rendszeresen egyeztettünk a krízishelyzetet kezelő helyi hatóságokkal és szakmai szervezetekkel, elősegítve a gyors tapasztalatcserét, ami ilyen helyzetben alapvető fontosságú.

Mindent megteszünk azért, hogy munkatársaink minél hamarabb visszakaphassák a járvány előtti életüket, ezért a tesztelés, a maszkok és fertőtlenítőszerek biztosítása mellett tájékoztató kampányokkal is segítjük a hatékony járvány elleni védekezést. Egészségügyi partnereink, virológus és infektológus szakemberek segítségével a védőoltás lehetőségét is folyamatosan népszerűsítjük.

Hogyan halad a MOL profiljának az átalakítása olyan szempontból, hogy a cégről korábban is sokan csak az üzemanyag-vásárlás kapcsán asszociáltak?

A kiskereskedelmi szegmensben fogyasztóink valóban elsősorban a töltőállomásainkon találkoztak a MOL, Slovnaft, INA, stb. névvel, bár azt fontos hozzátenni, hogy ma már az üzletág eredményének csaknem harmadát a nem üzemanyag-jellegű termékek és szolgáltatások adják, és ezt az arányt tovább fogjuk növelni. Már számos helyen van elektromos töltőnk, modernizáljuk a töltőállomásokat, digitális megoldásokat fejlesztünk, bővítjük és erősítjük a gasztrofókuszú Fresh Cornert annak érdekében, hogy fogyasztóink számára komplex szolgáltatásnyújtóként jelenjünk meg, fenntartható és hatékony módon.

Emellett Budapesten az autómegosztó szolgáltatásunk, a Limo igen népszerű az ügyfelek körében, egyre erősebb márkaértékkel bír. A háttérben pedig egy hatalmas feladat végrehajtása zajlik: úgy alakítjuk át a tevékenységünket, hogy fokozatosan csökkentjük a fosszilis üzemanyagok termelését, és helyettük hasznos vegyipari alapanyagokat és műanyagokat gyártunk.

"A MOL tehát már most jóval több, mint egy olajcég: mobilitást, energiát és kényelmi szolgáltatásokat biztosítunk az embereknek" Forrás: fejesbence.com/Mol

Milyen profilú MOL-lal lenne elégedett 2030-ra?

A jövő MOL-ja abból a szempontból mindenképpen követi vállalatunk jelenlegi filozófiáját, hogy építünk a tradícióinkra, meglévő eszközeinkre, szakértelmünkre és piaci pozícióinkra hangsúlyosan itt a régióban, mert itt van sokrétű felelősségünk az emberek, a gazdaságok és az államok irányában egyaránt.

Mennyiben lehet a petrolkémia a MOL legerősebb lába 2030-ra?

A vegyipari fejlesztések kétségkívül a hangsúlyos stratégiai célok között szerepelnek. A mintegy 1,3 milliárd dollár beruházási költségű, tiszaújvárosi poliol projekt várakozásaink szerint már 2022-től évi százmillió dolláros nagyságrendben járul hozzá a csoportszintű eredményességhez. Az, hogy a legerősebb szegmens lesz-e, természetesen nagyban függ a következő évek beruházásaitól és a piac jövőbeli helyzetétől is. Mindenesetre a már futó projekteken túl további 4,5 milliárd dollárt tervezünk a feldolgozásszegmensünk átalakításába fektetni ebben az évtizedben, fókuszban a petrolkémiával.

Mennyire elégedettek a kiskereskedelmi teljesítményükkel? Lesznek-e újabb akvizíciók ezen a téren?

A nehéz 2020-as évünk ellenére is kimagasló volt a fogyasztói szolgáltatások (kiskereskedelmi) üzletág teljesítménye, rekorderedményt produkált, és 8 százalékkal jobban teljesített, mint 2019-ben. Ez a heteken és hónapokon keresztül tartó lezárások évében nagyon nagy dolog.

A bejelentett stratégiai célkitűzésekkel összhangban természetesen továbbra is figyelemmel követjük a kedvező felvásárlási lehetőségeket a régióban, legyen szó akár töltőállomásokról, vagy akár a gasztroszegmensről.

A MOL mára nemcsak az üzemanyagok kiskereskedelmét jelenti Forrás: MOL

A kutatás-termelési területen milyen nagyobb lépések várhatóak a következő időszakban?

Azt gondolom, hogy az azerbajdzsáni olajmező tavaly lezárult akvizíciójával a rövid távú készletpótlási céljainkat teljesítettük, de természetesen ez nem zárja ki további tranzakciók lehetőségét. A stratégiai fókusz alapvetően a meglévő portfolió optimalizálásán és hatékony működtetésén van, illetve nagy potenciált látunk a szén-dioxid megkötésével és tárolásával kapcsolatos projektekben, így az ezekkel kapcsolatos elemző és előkészítő munka is folyamatban van.

A horvát állam még mindig szeretné az INÁ-t megvásárolni? Mik a Mol tervei ezen a téren?

A korábban kommunikált álláspontunk továbbra is változatlan: készek vagyunk megfelelő ajánlat esetén megfontolni az INA-ban meglévő részesedés értékesítését, de jelenleg az INA a MOL-csoport integráns, kiemelt tagja, és mi továbbra is elkötelezettek vagyunk a vállalat professzionális, üzleti alapú irányítása, hatékony működtetése és fejlesztése mellett. Meggyőződésünk, hogy az ezen keresztül elérhető értékteremtés mindkét nagytulajdonos közös érdeke.

Mikorra készülhet el Mol Campus?

A kivitelezési munkálatok terv szerint haladnak, az épület hamarosan eléri végleges magasságát.

Gyors ütemben épül a Mol Campus Forrás: Market Zrt./Molnár Péter

MOL Új Európa Alapítvány – mi célból hozták létre, mik lesznek a legfontosabb támogatandó területek, az állammal hogyan oszlanak majd meg a feladatok?

A MOL-csoport hosszú évek óta aktív szereplője a közép-európai társadalmi felelősségvállalásnak. Támogatási rendszerével régóta segíti a sportolók, művészek mellett a legkülönbözőbb hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat, a helyi közösségeket, vannak gyermekgyógyítást, a fiatalok tehetséggondozását, a pedagógusok elismerését is segítő pályázataink.

Ezek a támogatási tevékenységek a vállalatcsoporton belül eddig különböző szervezetekben működtek - az új alapítvánnyal az a cél, hogy ezeket egy szervezetbe tömörítsük, illetve kibővítsük a támogatások körét olyan területekkel, amelyek a frissített stratégiánkkal összhangban a jelenleginél nagyobb figyelmet érdemelnek. Ilyen a kutatás-fejlesztési, innovációs, fenntarthatósági projektek támogatása, elsősorban a körforgásos gazdaság kapcsán. Ezek a programok nemcsak nekünk, mint nagyvállalatnak, de a nemzetgazdaság és a társadalom számára is jelentősek. Közérdekű célokról van szó, ezért döntöttünk úgy, hogy megújítjuk a MOL-csoport támogatási politikáját és a Magyar Állammal közösen hozzuk létre a - közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő – MOL Új Európa Alapítványt.

Számunkra az nagyon fontos, hogy a MOL által helyesnek gondolt üzleti politikának megfelelő támogatások valósuljanak meg, hiszen végül is ezért helyezzük oda a MOL-részvényeket.

Az új alapítvánnyal tehát célzottabb és jelentősebb támogatást tudunk nyújtani a zöldebb jövőhöz, és intézményesített kereteket biztosítunk az együttműködéshez. A klímaváltozás elleni harc ugyanis komoly együttműködést és felelősségvállalást kíván minden egyéntől, közösségtől, vállalattól és döntéshozótól.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!