Idén is elindultak a búza, a kukorica és a repce fajtakísérletek

Mezőfalva, 2021. június 9. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett Szántóföldi Napok és AgrárgépShow Mezőfalván a megnyitó napján, 2021. június 9-én. MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
A Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) idén már tizennegyedik alkalommal indította el az őszi búza és a kukorica felmérését, az őszi káposztarepcét pedig második alkalommal tesztelik az ország különböző termesztési adottságú területein a kisparcellás összehasonlító vizsgálatokat lebonyolító Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) szakemberei.
Vágólapra másolva!

A NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow-n Petőházi Tamás, a GOSZ elnöke kifejtette: az okszerű vetőmaghasználat az alapja a sikeres gazdálkodásnak. A termőhelyi adottságoknak leginkább megfelelő szaporítóanyag kiválasztása nem lehetséges összehasonlító kísérletek nélkül - tette hozzá.
Jelezte, hogy néhány hete elvetették a kukoricát, így az őszi búza és az őszi káposztarepce mellett megkezdődött a legnagyobb területen termesztett szántóföldi növény 2021-es posztregisztrációs fajtakísérlete is.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett Szántóföldi Napok és AgrárgépShow Mezőfalván a megnyitó napján, 2021. június 9-én Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Győrffy Balázs, a NAK elnöke közölte, hogy 2018-ban csatlakoztak a GOSZ és a VSZT komoly múltra visszatekintő posztregisztrációs fajtakísérleteihez, és jogszabályi felhatalmazás alapján ajánlati fajtalistát állítottak össze a gazdálkodók számára. Idén a NAK beszerzett egy gabona beltartalom-vizsgáló gépet, amely elősegíti a fajtakísérleti eredmények gyorsabb közlését.

Takács Géza, a VSZT elnöke rámutatott, hogy a nemesítési munka folyamatos, évről évre számos újdonság jelenik meg a piacon, így a termelők számára rendkívül hasznos, ha független, objektív mérések alapján tájékozódhatnak egy-egy fajta és hibrid beltartalmi mutatóiról, teljesítményéről.

  • Az őszi káposztarepce kísérlet kilenc helyszínen kezdődött meg tavaly októberben: Abaújszántón, Eszterágpusztán, Gyulatanyán, Iregszemcsén, Jászboldogházán, Szarvason, Székkutason, Szombathelyen és Tordason összesen 29 fajtát tesztelnek, ezek közül hét korai, húsz pedig középérésű hibrid.
  • Az őszi búza fajtakísérletben szereplő 48 fajtának szintén kilenc helyszín - Abaújszántó, Eszterágpuszta, Iregszemcse, Jászboldogháza, Mosonmagyaróvár (Széchenyi István Egyetem), Mezőfalva, Székkutas, Szombathely és Tordas adott terepet.
  • Az összesen 46 kukoricafajtát pedig tizenegy helyszínen - Abaújszántón, Bólyban Hajdúböszörményben, Iregszemcsén, Jánoshalmán, Jászboldogházán, Mezőhegyesen, Püskin, Szombathelyen, Székkutason, Tordason - vizsgálják a szakemberek.

A kísérletek eredményeiről a három szervezet közös összefoglaló kiadványt jelentet majd meg.