Jelentős bővülés a magyarországi lízingpiacon

mezőgazdasági gépek, kombájn
Tractor and combine harvester harvesting wheat field, elevated view
Vágólapra másolva!
A jelentős bővülés mellett érezhető átrendeződést is hozott a koronavírus-járvány a magyarországi lízingpiacon, hiszen 2021. első fele leginkább a termelőeszközök finanszírozásában jelentett nagy növekedést. 
Vágólapra másolva!

Az idei év első felében is érződtek a koronavírus-járvány hatásai a hazai lízingpiacon: az új szerződések volumene ugyan bő 36 százalékkal, 350 milliárd forint közelébe emelkedett, azonban az erőteljes bővülés részben az egy évvel korábbi, jelentős piaci visszaeséssel magyarázható. A szerződéses volumen emelkedésével párhuzamosan a piac szerkezete is átalakult: miközben a Magyar Lízingszövetség adatai szerint a termelőeszközök nagy többségénél – így például a mezőgazdasági- és építőgépeknél – rendre kétszámjegyű bővülés mutatkozott éves összehasonlításban, az autófinanszírozásban jóval szerényebb volt a növekedési ütem, amihez nagyban hozzájárultak az emelkedő árak is.

– nyilatkozta Fekete Csaba, a CIB Lízing vezérigazgatója.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A CIB Lízing jól alkalmazkodott a változó körülményekhez: a társaság valamennyi üzletágban növelte piaci részesedését, miközben előrelépett a lízingcégek rangsorában is, a mezőgazdasági gépek finanszírozásában pedig a harmadik helyen áll. A vállalat szempontjából az idei első félév is sikeresnek bizonyult: az eszközfinanszírozási területeken több mint 45 százalékkal nőttek a kihelyezések 2020 azonos időszakához képest.

A Növekedési Hitelprogramban (NHP) különösen aktív szerepet vállalt a CIB Lízing: 54 százalékkal nőttek a kihelyezések 2020 azonos időszakához képest, leginkább a mezőgazdasági gépek finanszírozásának köszönhetően.

A pénzügyi szolgáltató az NHP-konstrukciók új kihelyezései alapján a negyedik a piaci rangsorban, miközben a mikrovállalatok NHP-s kihelyezéseinél 22 százalék felett jár a piaci részesedése. A társaság teljes működő portfóliójának mérete éves összevetésben 8 százalékkal emelkedett, áll a cég közleményében.