Meglepő, melyik ország vezette be az első hivatalos digitális valutát Afrikában

Ezzel az intézkedéssel Nigéria, Afrika legnagyobb GDP-jű gazdasága és a kontinens legnépesebb (több mint 200 millió lakosú) országa úttörőnek számít a kontinensen. Ghána szeptember óta teszteli az e-Cedi új pénzváltóeszközét, de még nem vezette be hivatalosan.
Mi lettünk az első ország Afrikában, és az elsők között vagyunk a világon, amely digitális valutát vezetett be polgárai számára"
– büszkélkedett az elnök.
Az ország vezetője szerint
az új digitális valuta javítani fogja a határokon átnyúló kereskedelmet, és növelheti a pénzügyi átutalások mennyiségét.
Az eredetileg október 1-jére tervezett eNaira bevezetését a Központi Bank az ország függetlenségi évfordulójának megünneplésére hivatkozva halasztotta későbbre.
A digitális valuták nagyon népszerűek Nigériában, amely a Statista tanulmánya szerint 2020-ban a virtuális valuták harmadik legnagyobb felhasználója volt a világon az Egyesült Államok és Oroszország után.
A nigériaiak a digitális valutákkal elsősorban a naira elmúlt években tapasztalt folyamatos leértékelődése elől szeretnének menekülni. Emellett a digitális fizetőeszköz megkönnyíti számukra, hogy pénzt kapjanak a diaszpórából, vagy kivihessék megtakarításaikat az országból.
A központi bankok világszerte arra törekszenek, hogy létrehozzák valutáik digitális változatát, válaszul az egyre növekvő online fizetésekre, és hogy felülmúlhassák azoknak a virtuális valutáknak, kriptopénzeknek a népszerűségét, amelyek a kormányok és a globális szabályozók ellenőrzésén kívül esnek.
Tavaly Kína volt az első vezető gazdaság, amely bevezette egy digitális valuta tesztváltozatát. Azóta már legalább öt ország hozta forgalomba saját virtuális valutáját.