Így változtak a fej- és fülhallgatók 130 év alatt - galéria

fülhallgató galéria 2021.04.19. Headphone Zone
Vágólapra másolva!
A tavalyi év prognózisai alapján a fül- és fejhallgatók piaca idén várhatóan elképesztően nagy összeget, 17 290 millió dollárt (mintegy 5187 milliárd forint) tesz majd ki. Ami azt jelenti, hogy a teljes népességszámhoz viszonyítva, egy főre vetítve 2,29 dollár (687 forint) bevétel származik a fülhallgatók és fejhallgatók értékesítéséből. Képes összeállításunkban bemutatjuk ezeknek a technikai eszközöknek az evolúcióját; azt, hogy milyen állomásai voltak annak, amíg forgalmazásuk ekkora piaccá nőtte ki magát.
Vágólapra másolva!

A vezeték nélküli fülhallgatók bevezetése igazi fordulatot jelentett a zenehallgatásban és a telefonálás élményében is. Az első ilyen típusú eszközök 2015 őszén jelentek meg, a robbanásszerű elterjedésben azonban az Apple játszott óriási szerepet: a vállalat 2016 karácsonyi szezonjában piacra dobott AirPods nevű eszközzel hatalmas sikert könyvelhetett el.

A kompakt és stílusos vezeték nélküli termékek hamar népszerűvé váltak, és 2019-en már 76,2 százalékos részesedéssel uralták a piacot.

De hogyan lett az évtizedek során a hatalmas és nehéz, fejen hordott készülékből egy gombszemnyi eszköz?

Képes összeállításunkban megmutatjuk az eszközök 130 éves evolúcióját!