Egyre több cég tér vissza a törlesztéshez

Győr, 2021. március 19. Egy munkás a présgépnél dolgozik a Pannon Tools Kft. győri üzemében 2021. március 19-én. A mintegy hetven embert foglalkoztató, szerszámokat és alkatrészeket gyártó Pannon Tools Kft. 125 millió forintos kapacitásnövelő beruházását a kormány 41 millió forinttal támogatja. MTI/Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
A hiteltörlesztési moratóriumot igénybe vevő vállalati ügyfelek a védőernyő miatt megspórolt összegeket döntően a mindennapi működésre fordították, és többségük idén év elején már visszatért a törlesztéshez - írta a Világgazdaság kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felmérése alapján.
Vágólapra másolva!

A cikk szerint bár a céges ügyfelek ötöde annak ellenére is a moratóriumban maradt, hogy tavaly még nőtt az árbevétele, a vállalatok zöme gazdasági helyzete normalizálódásával kijön alóla: a lehetőséget igénybe vevők aránya tavaly májushoz képest ötödével, 35 százalékra csökkent február végére. Az MNB szerint a céges hitelek 12 százaléka számít kiemelten kockázatosnak.

Az MNB kérdőíves felmérésében a válaszadó cégek közel 40 százaléka

a dolgozói bérek kifizetésére használta fel

a be nem fizetett törlesztőrészleteket, de hasonló arányt képviselt az egyéb likviditási gondok orvoslása is.

Képünk illusztráció Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A kereskedelmi bankok által megkeresett, moratóriumban lévő

ügyfelek csaknem negyede fejlesztésekre költötte a nála maradt összeget, és majdnem ugyanennyien tartalékot képeztek

azokból a pénzekből, amelyeket nem kellett havonta megfizetniük. A moratórium első szakasza 2020 december végéig mintegy

1100 milliárd forint törlesztőrészletet hagyott a vállalkozásoknál,

míg

a második szakaszban ez az összeg 4-500 milliárd forintra rúg

- írta a Világgazdaság.