Az Európai Unió is elfogadja és egyetért azzal, hogy a magyar gazdaság sikeresen kezd újraindulni a koronavírus-járvány okozta helyzetből, hiszen korrigálták várakozásukat, a korábbi 4 százalék helyett már 5 százalékos növekedést jósolnak Magyarországnak az idén - jelentette ki Varga Mihály Luxembourgban, az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) tanácskozását követően pénteken.

Varga Mihály magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, az unió gazdasági növekedési előrejelzése az élmezőnybe sorolja Magyarországot,  ugyanis mindössze három uniós országnak jósolt magasabb idei növekedést.

Varga Mihály pénzügyminiszterFotó: Vémi Zoltán

Elmondta, a magyar kormány járvány utáni újraindításának megalapozottsága érdekében olyan költségvetést fogadott el az idei és a jövő évre egyaránt, amely biztosítja az újraindítást lehetővé tevő forrásokat.  A költségvetésben mind a beruházások és a családok támogatása, a nyugdíjak emelése, mind pedig a szociális vagy bérkiadások fedezete biztosított - közölte a pénzügyminiszter.