A magyar termőföld jó állapotban van nemzetközi összehasonlításban

ősz NÉZET TÁJ szántóföld traktor KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ ÉVSZAK FOTÓ felülnézet FOTÓTECHNIKA légi felvétel bála betakarítás munkagép TÁRGY magyar mezőgazdaság Magyarország
Hajdúszoboszló, 2019. októbar 17. A betakarítás utolsó, jelentősebb szántóföldi munkája a széna, szalma, kukoricából sodort bálák összegyűjtése, elszállítása. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Magyarországon a talaj, a termőföld jó állapotban van nemzetközi összehasonlításban - hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán a Talajbiológiai eredmények és lehetőségek a mezőgazdaságban címmel rendezett konferencián, Budapesten.
Vágólapra másolva!

A rendezvény nyitóelőadásában Feldman Zsolt rámutatott arra, hogy a talaj állapotára negatívan hat a klímaváltozás, de az is, ha a gazdálkodó nem a megfelelő technológiát választja a műveléshez.

Kulcskérdésnek nevezte a talajerő-utánpótlást, amelyhez összetett tudás, technológia, és innováció kell.

Feldman Zsolt ismertette, hogy Magyarországon mintegy 500 ezer hektáron használnak talajoltóbaktérium-készítményeket, a gazdák körülbelül 11 százaléka. Hangsúlyozta, a kormány segíti a termelőket abban, hogy a talajélet erősítéséhez, serkentéséhez a megfelelő technológiát alkalmazzák.

Felidézte, hogy a Magyar Talajvédelmi Szövetség és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös vizsgálatot indított három évvel ezelőtt a baktériumos talajoltás hatékonyságának mérésére. Az eredmények azt mutatják, a talajoltásnak termésnövelő és minőségjavító hatása van a növénykultúrákban, az adatok alátámasztják a mikrobiális oltóanyagok hatékonyságát, a talajoltás szükségességét.

Illusztráció Forrás: MTI/Oláh Tibor

Feldman Zsolt elmondta:

Kitért arra is, hogy Magyarország aktívan bekapcsolódott több európai uniós agrárprojektbe is, köztük az Európai Innovációs Partnerség (EIP-AGRI) programba, amely segít az innovációval és a mezőgazdasággal kapcsolatos új és meglévő tudás terjesztését.

Arról is beszélt, hogy a 2023 utáni Közös Agrárpolitika (KAP) tervezésénél fókuszban van a környezeti elemek fenntartható alkalmazása, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a mostaninál jóval több területen valósuljon meg a talaj helyreállítása.

A Valor i2b Központ és a Magyar Mikrobiológiai Társaság (MMT) talajbiológiai szakosztálya konferenciáján a talaj biológiai védelemének fontosságára hívták fel a figyelmet, és bemutatták az ezzel összefüggő legújabb kutatási eredmények gyakorlati alkalmazását.