Sörgyártással javítanák a nők helyzetét egy afrikai államban

ruanda, sör
Advertisement billboards in the street, Kigali Province, Kigali, Rwanda. (Photo by Eric Lafforgue / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP)
Vágólapra másolva!
Az Africanews számolt be róla, hogy három ruandai nő, Josephine Uwase, Jessi Flynn és Debby Leatt egy olyan kézműves sörüzemet alapítottak, amellyel fő céljuk, hogy fellendítsék a helyi söripart és egyben a helyi nők helyzetének javítására is törekednek.
Vágólapra másolva!

A Kweza Craft társalapítója elmondta, hogy míg a legtöbben úgy hiszik, hogy a sör eredetileg az európai kultúrához és a férfiakhoz kapcsolható, az igazság az, hogy a történelem során a sörfőzést elsősorban nők végezték, és az árpából készült ital készítésének hagyománya már megjelent az afrikai, és a Közel-Kelet legkorábbi civilizációinál is. A Kweza ehhez a szokáshoz nyúl vissza, létrehozva Ruanda első kézműves sörfőzdéjét, az első olyan országgá téve a világon, ahol a modern kézműves söripart a nők indítják be.

A Kweza Craft sörfőzde hagyományos módon állít elő sört, és köztük jó néhány különleges hozzávaló párosításával készülő ital is készül itt, például a cirokból és mangóból készülő Sorghum Ale.

A női tulajdonban lévő sörfőzde egyik célja, hogy a vidéki területeken élő női gazdálkodóktól beszerzett nyersanyagokra összpontosítson, és új munkahelyeket teremtsen a szeszes italhoz kapcsolódó nyersanyagok termesztésétől, a gyári feldolgozáson át, az értékesítésig.

Ruanda, amely alig több mint két évtizede még borzalmas népirtás helyszíne volt, leginkább agrárország, ahol főként a kávé és tea adja a mezőgazdaság exportbevételeinek döntő részét. A sőrfőzde működésével hozzájárul Ruanda mezőgazdasági ágazatának sokszínűsítéséhez, ráadásul a fenntartható gazdaság elveit is követi. Az üzemben csak helyi alapanyagokat használnak, összegyűjtik az esővizet, a napenergiára támaszkodnak, és minimalizálják a hulladéktermelést is.

A közösségi finanszírozás segítségével megvalósult sörfőzde alapítói szerint, amint az üzlet életképessé válik, sok nő számára biztosíthatnak majd megélhetést és a helyi gazdaság növekedéséhez is jelentősen hozzájárulnak.