Mintegy 100 ezer új hotelszobát adhatnak át jövőre Európában

törülköző törölköző hotel
Vágólapra másolva!
Bár az új vírusvariáns megjelenése által okozott bizonytalanság miatt számos éttermi és szállodai évzáró rendezvény maradt el, a budapesti szállodai szobafoglalások nyár vége óta folyamatosan javuló számait csak korlátozottan befolyásolta az omikron variáns felbukkanása – osztotta meg piaci tapasztalatait a Moore Hungary.
Vágólapra másolva!

Az új vírusváltozatot övező bizonytalan, egymásnak gyakran ellentmondó hírek hatására számos országban – igen eltérő mértékben – ismét utazási korlátozásokat vezettek be az elmúlt hetekben, illetve

jelentősen megnőtt az utazástervezéshez kapcsolódó adminisztrációs teher is.

Magyarországon az omikronhoz kapcsolódó félelmek nyomán a céges szervezésű rendezvény helyszíni, éttermi és szállodai évzáró rendezvények többségét lemondták. A nemzetközi összehasonlításban lazának számító magyarországi járványügyi szabályozásnak köszönhetően azonban a szállodai szobafoglalások száma nemzetközi összehasonlításbana fővárosban nem zuhant jelentős mértékben.

– számolt be a piaci tapasztalatokról Takács Márton, a Moore Hungary hotel és turizmus tanácsadási üzletágának vezetője.

Illusztráció Forrás: Shutterstock/New Africa

Az újabb és újabb variánsok megjelenése láthatóan elkerülhetetlen, azok ellen viszont az üzletmenet rendszeres, korlátozások általi megszakítása helyett csakis a lakosság oltottságának maximalizálásával lehet fenntartható módon védekezni. Ennek a megközelítésváltásnak a hatására

a hotelpiac fokozatos kilábalás jeleit mutatja, amely egyre kevésbé függ az aktuális járványhullámoktól.

A pandémia immár több mint másfél éves időszakának pozitív hozadéka ugyanakkor, hogy mind az amerikai, mind az európai piacon a hotel és turizmus szektorban növekvő üzleti ellenállóképességgel és adaptációs készséggel, valamint számos ágazati innovációval is találkozhatunk.

Európa immár a világátlag felett

Idén tavaszig az európai országok gyakran gyökeresen eltérő és nehezen átlátható korlátozási intézkedései az egész földrész hotelpiaci teljesítményére erősen rányomta a bélyegét. Az európai szállodák átlagos kapacitáskihasználtsága rendre elmaradt a globális hotelpiaci átlagtól, ugyanakkor

a 2021 áprilisától tapasztalható fokozatos nyitás robbanásszerű növekedési ütemet eredményezett,

melynek nyomán az európai hotelpiac immár hónapok óta a világátlag felett teljesít 60 százalék körüli értékkel.

A hotelek kapacitáskihasználtsága globális és európai átlagokban Forrás: Moore Hungary

Történelmi csúcs jöhet Európában a hotelberuházások terén

Az európai hotelingatlan-befektetések átadási céldátumaia projektek nagy részében csúszást szenvedtek a covid-időszak során, ugyanakkor az 2022-2025 közé várt szállodanyitások teljes száma a vártnál kevésbé csökkent, ami együttesen azt eredményezheti, hogy

a következő három évben történelmi csúcsot dönthet a frissen piacra kerülő új hotelszobák száma.

A nemzetközi beruházási volumeneket követő adatcégek jelentései szerint csak a következő évben Európában (Oroszországot is beleértve) mintegy 100.000 új hotelszoba kerül átadásra.

A legnagyobb volument az Egyesült Királyságban és Németországban vetítik előre,

ezeket az országokat Spanyolország, Lengyelország és Oroszország követi a hotelberuházási aktivitásban.

„A jelentős kínálatibővülés várhatóan lassíthatja az átlagos kihasználtsági mutatók jelenlegi dinamikus növekedési ütemét, ugyanakkor a kínálatban megjelenő jobb minőség, valamint az ESG „zöld szempontokat" is előtérbe helyező új beruházások erős jelenléte mindenképpen pozitív piaci jelenség" – tette hozzá a Moore Hungary szakértője.