Januárban majdnem félmillió forint volt a bruttó átlagkereset

illusztráció, fizetés, bér, jövedelem, pénztárca, pénz, ezer, forint
Vágólapra másolva!
Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 467.300 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 310.700 forint volt, 13,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A kedvezmények figyelembevételével számolt 322.100 forint nettó átlagkereset pedig 14,8 százalékkal nőtt - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset - elsősorban a 25 év alattiak számára meghatározott összegig biztosított adómentesség következtében emelkedett 1,1 százalékponttal nagyobb mértékben.
Vágólapra másolva!

A keresetek emelkedéséhez a jelentős minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés, valamint a részben már előre ütemezett béremelések járultak hozzá.

A bruttó kereset mediánértéke 375.800 forint volt, 13,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 476.800, a költségvetésben 436.200, a nonprofit szektorban pedig 479.300 forintot ért el, ami a vállalkozások körében 12,5 százalékos, a költségvetésben 12,8 százalékos, a nonprofit szektorban 32,1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Illusztráció Forrás: shutterstock

A költségvetésben az egészségügyi szakdolgozói béremelésnek, a bírák, ügyészek illetményemelésének, valamint egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremeléseknek - köszönhető az emelkedés. A nonprofit szektor jelentős keresetnövekedéséhez elsősorban az járult hozzá, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény fenntartója ide sorolódott át a költségvetési szektorból.

Magyarországon rekordokat dönt a foglalkoztatás, és egyre inkább megéri munkát vállalni

- kommentálta a legfrissebb adatokat hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Kiemelték, hogy az idén januártól a minimálbér 200 ezer forintra emelkedett, így már magasabb, mint a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején az átlagbér volt. A nagyobb fizetések többletköltségeit a munkát terhelő adók 750 milliárd forint összértékű csökkentése ellentételezi a vállalkozások számára.

Az új évben jelentősen nő az ápolók, a bölcsődei, szociális és kulturális szférában dolgozók bére,

a rendvédelemben és a felsőoktatási intézményekben foglalkoztatottak keresete. A családi adóvisszatérítés és a fiatalok szja-mentessége is több pénzt hagy az embereknél - tették hozzá.

A versenyszférában a kötelező bérminimumok emelése mellett a fokozott munkaerőpiaci kereslet, az egyre több szektorban tapasztalható munkaerőhiány is élénkítette a bérnövekedést. A legjobban fizető ágazatok közé tartoznak a tudásalapú, jövőorientált területek, az információ és kommunikáció, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység.

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint kiemelte:

Idén januárban a bruttó keresetek több mint 126, a családi kedvezménnyel számolt nettó keresetek pedig közel 139 százalékkal voltak magasabbak, mint 2010 elején. A bérminimumok jelentős megemelésének és a munkaerőpiac feszesedésének eredményeképpen 2022-ben éves szinten is kétszámjegyű béremelkedés várható."