Kulcsfontosságú nyugati óriásvállalatok maradnak Oroszországban

aratás búza  gabona kombájn  őszi búzát Derecske
Derecske, 2014. június 29. Pótkocsira űritik a learatott őszi búzát Derecske határában 2014. június 29-én. Két héttel korábban indult el az őszi búza aratása, az előzetes termésbecslések alapján a tavalyinál több és jobb minőségű kenyérgabona várható idén. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Egyelőre nem vonulnak ki az orosz piacról sem az amerikai, sem az európai multinacionális agrárvállalatok. Az agráróriások emiatt fokozott politikai és társadalmi nyomás alá kerültek, ám álláspontjuk szerint humanitárius kötelességük ellátni az orosz gazdákat. Ellenkező esetben jelentősen visszaesne az orosz alapanyag-termelés, amely globális éhínséghez vezetne. Míg Ukrajna az orosz piac feladására szólította fel az agrárcégeket, addig az ENSZ arra figyelmeztetett, mindenáron fenn kell tartani az agrárkereskedelmet.
Vágólapra másolva!

A legtöbb nyugati multinacionális vállalattal szemben nem hagyják el Oroszországot a világ legnagyobb agrárvállalatai.

Az orosz–ukrán háború miatt elrendelt szankciók egyelőre nem érintik a mezőgazdaságot, így az elsősorban amerikai és német agráróriások fenn tudják tartani oroszországi tevékenységüket.

A vállalatok döntésük miatt ugyanakkor egyre fokozódó társadalmi és politikai nyomás alá kerülnek – írja a Politico nyomán a Magyar Nemzet. A lap emlékeztetett, hogy az agrármultikat az elmúlt hetekben az Európai Unió több vezető politikusa és az ukrán kormány is keményen bírálta. Ukrajna azt akarja, hogy a nyugati agrárvállalatok azonnal hagyják el Oroszországot, mivel a termeléshez szükséges eszközök és vetőmagok hiánya térdre kényszerítené Vlagyimir Putyint és az orosz vezetést.

Illusztráció Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Kijev emellett azt is kifogásolta, hogy míg a háborús pusztítás miatt akadozik az ukrán gazdák vetőmag-, növényvédőszer- és alkatrészellátása, a földek jelentős részén pedig ellehetetlenültek a tavaszi vetési munkák, addig az orosz gazdák továbbra is zavartalanul hozzáférnek a nyugati árukhoz. A legtöbben azzal vádolják az agrárvállalatokat, hogy a profit érdekében az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök és a vérengzés felett is szemet hunynak.

A világ legnagyobb agrárcégei közül a Syngenta a bírálatokra reagálva kiemelte, hogy

amennyiben beszüntetnék a tevékenységüket Oroszországban, az világméretű éhínséget okozna, így maradásuk egyben humanitárius kötelesség is.

Oroszország a világ legnagyobb gabonaexportőre, a második legnagyobb napraforgó-termesztője, globális szerepe minden agrárágazatban meghatározó. Az orosz termés kiesése élelmiszerválságot idézne elő Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában, tovagyűrűző hatásai mindenhol érződnének.

Az ENSZ ezért arra figyelmeztet, mindenáron el kell kerülni Moszkvával szemben az élelmiszerexportot érintő korlátozásokat, és fenn kell tartani az ellátási láncokat.