100 ezer forintnyi jent fizettek szemenként egy különleges cseresznyéért

cseresznye
Vágólapra másolva!
Elképesztő árat fizettek egy különleges, luxuskategóriás cseresznyefajta néhány szeméért Japában, az Aomori prefektúrában nemrég megtartott árverésen. A darabonkénti 40 ezer jenes ár (nagyjából 112 ezer forint) rekordnak számít az évente megrendezett cseresznyeárverések történetében.
Vágólapra másolva!

A fényes, bíbor színű, Juno Heart névre keresztelt fajtát a prefektúra kutatóközpontja nemesítette, azzal a céllal, hogy a cseresznyék különleges, exkluzív ajándékként kerüljenek a vásárlókhoz, illetve a fogyasztókhoz. Ezek a szemek egyúttal a Japánban termesztett legnagyobb cseresznyék közé tartoznak. A fajtára vonatkozó elvárások szerint a szemeknek legalább 2,8 centiméteres átmérővel, és 20 fokos cukortartalommal kell bírniuk. A 3,1 centimétert elérő átmérőjű szemek külön kategóriába, az Aomori Heartbeat-be esnek.

Az árverésen most 50 dobozt kínáltak fel a licitálóknak az Aomori Heartbeat kategóriás cseresznyékből.

Egy doboz 15 szemet tartalmaz, és az egyiket a tavalyi legmagasabb összeget (450 ezer jen) jócskán meghaladó áron, 600 ezer jenért szerezte meg az egyik licitáló, egy másik, Tokióhoz közeli prefektúrában működő, zöldségekkel és gyümölcsökkel rendelkező vállalkozás. A cég vezetője a győztes licitharc után elmondta: üzletükben fogják árulni a cseresznyéket. Azt nem árulta el, milyen áron - számolt be a cseresznyeárverésről az Asahi Shimbun.

Cikkünk kiemelt képe illusztráció.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!