Nagyot nőtt júliusban a bruttó átlagkereset mértéke

illusztráció, fizetés, bér, jövedelem, pénz, bevétel, kiadás, család, számol, számla, számlák
Vágólapra másolva!
Júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 15,3 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó 16,0 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A bruttó átlagkereset 500.000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 344.700 forint volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

A reálkereset 1,4 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 13,7 százalékos növekedése mellett.

A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 335.500 forintot ért el, 15,3 százalékkal nőtt egy év alatt.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 465.700 forintra becsülhető, 14,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Illusztráció Forrás: shutterstock

A bruttó kereset mediánértéke 400.900 forintot ért el, 14,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a nettó kereset mediánértéke 279.400 forint volt, 16,6 százalékkal felülmúlta az előző év júliusit.

Az év első hét hónapjában a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 17,6, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 18,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A bruttó átlagkereset 504.500, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 515.500 forint volt, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 335.500, a kedvezményeket is figyelembe véve 347.500 forintot tett ki - közölte a KSH.

Az előző hónaphoz képest csupán 0,1 százalékponttal lassult a keresetek növekedési üteme, a július havi bruttó és nettó átlagkereset 3600, illetve 2400 forinttal csökkent.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 465.700 forintra becsülhető, 14,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A vállalkozásoknál teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 510.800 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számolva, a nettó kereset 339.700 forint, mindkettő 14,9 százalékkal több a tavaly júliusinál. A feldolgozóiparban és a mezőgazdaságban egyformán 15,3 százalékos volt a keresetek emelkedése és 518.800, illetve 405.800 forintot ért el. Az építőiparban regisztrált 402.800 forintos bruttó átlagkereset 13,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A legmagasabb júliusi bruttó átlagkereset 14,8 százalékos növekedéssel az infokommunikációs szektorban volt, 819.700 forint, a pénzügyi, biztosítási cégeknél 2,2 százalékos volt az éves növekedés és 810.200 forintra ment fel az átlag.

A szálláshely szolgáltatás, vendéglátás területén egy év alatt 19,8 százalékos növekedéssel 316.900 forintra emelkedett az átlagkereset, a kereskedelemben 462.500, a szállítás, raktározásban 470 ezer forint volt a bruttó átlag 15,0, illetve 19,7 százalékos emelkedéssel.

A költségvetési szektorban 11,5 százalékkal nőttek a keresetek, a bruttó 503.400, a nettó 334.700 forint volt, szintén közfoglalkoztatottak nélkül. A közigazgatás, védelem; kötelező társadalom-biztosítás területén 10,3 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset 548.800 forintra, a humán egészségügyben 677 ezer forint volt a bruttó átlag, az oktatásban 464 ezer forint, 21,9, illetve 14,8 százalékos emelkedéssel - derül ki a KSH júliusi adataiból.