Magyarország előrelépett a GDP-rangsorban

békemenet, március 15, 2022, Szent István körút, Nyugati pályaudvar
Vágólapra másolva!
Az Eurostat legfrissebb adataiban megerősítette, hogy Magyarország újabb lépést tett a fejlett tagállamok felé: vásárlóerő-paritáson számított GDP-je 2021-ben 2 százalékponttal került közelebb az uniós átlaghoz, a 2020-as 74 százalék után tavaly már a 76 százalékát tette ki - írta a Világgazdaság pénteken.
Vágólapra másolva!

Magyarország ezzel a visegrádi országok közül a legnagyobb fejlődést érte el,

hiszen míg Lengyelország felzárkózása 1 százalékpontos volt, addig Csehország 1, Szlovákia pedig 2 százalékponttal távolodott az átlagtól. A lap megjegyzi: talán ennél is fontosabb, hogy

Magyarország megelőzte az 1986 óta uniós tagállam Portugáliát, ezzel egy hellyel előrelépett a GDP-rangsorban.

Az idei március 15-i Békemenet résztvevőinek egy része Fotó: Koncz Márton - Origo

Regős Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági üzletágának vezetője az adatokat értékelve fontosnak tartotta eloszlatni azt a tévhitet, hogy Románia megelőzte volna Magyarországot; mint mondta, Románia 2021-ben az erős felzárkózása ellenére két hellyel állt mögöttünk, és lassabb is volt a felzárkózása.