Ben-Era Orran, a Central Home szakértője szerint
A nyár az élénk mozgások ideje, elsősorban a kiadó lakások tekintetében, hiszen ezekben a napokban hirdetik ki a felvételi ponthatárokat, s így sok újonnan felsőoktatási tanulmányokat kezdő diák lakhatása a tét."
A szakértő elmondása szerint már most érzékelhető a Belvárosban, hogy megérkeztek a turisták, és ezzel egyidejűleg ismét felélénkült a rövidtávú kiadás.
Bár a Covid idején sok lakástulajdonos váltott hosszú távú kiadásra, most újragondolják a szempontjaikat, és sokan döntenek ismét az AirBnB tevékenység folytatása mellett.
"Az, hogy adott számú, bérelhető ingatlan tulajdonosa ismét belép az AirBnB piacra, egyértelműen a kiadó ingatlanok kínálatát csökkenti. És mivel az évnek mindig ebben a szakában a legélénkebb az érdeklődés a jó közlekedéssel rendelkező albérletek iránt, különös tekintettel az egyetemek közelségére, így a kereslet viszont jelentősen megugrik ilyenkor. Ennek a két tényezőnek együttállása pedig előrejelzi, hogy a közeljövőben minden bizonnyal emelkedni fog az albérletek ára." - magyarázta Ben-Ezra Orran.
A Central Home kimutatása szerint már az év eddigi szakaszában is jól érzékelhető volt az árak emelkedése. A belső kerületek közül átlagosan 30 000 Ft-tal kerül most többe egy kétszobás lakás bérlése, mint januárban. Míg az év elején a XIII. kerületben 150 000 Ft-ért lehetett albérletet találni, ez átlagosan most 180 000 Ft-ra emelkedett. A VI. kerületben a januári 160 000 Ft-os ár helyett 190 000 Ft-ra lehet számítani, az V. kerületben pedig szintén emelt árakkal kell számolni: az idei kezdő, 220 000 Ft-os átlagár kétszobás lakások esetében 250 000 Ft körül mozog.
Természetesen lokációtól, felszereltségtől, állapottól függően az árak lényegesen eltérhetnek mindkét irányba, de egyértelműen látszik, hogy mélyebben kell a zsebbe nyúlni, ha valaki éppen most keres kiadó lakást Budapest belső kerületeiben.