Százéves kőtemplomot árul Beyoncé húga

Solange Knowles GRAMMY
LOS ANGELES, CA - FEBRUARY 12: Singer Solange Knowles, winner of Best R&B Performance for 'Cranes in the Sky,' poses in the press room during The 59th GRAMMY Awards at STAPLES Center on February 12, 2017 in Los Angeles, California. Frederick M. Brown/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Beyoncé húga, Solange Knowles két különleges ingatlant is piacra dobott az elmúlt időszakban. A Los Angeles-i loftlakás mellett az énekesnő egy igazi különlegességet is árul: egy 100 éves kőtemplomot New Orleansban.
Vágólapra másolva!

Beyoncé húga, a szintén énekesnő Solange Knowles még 2008-ban, akkor mindössze 19 évesen vásárolt egy Los Angeles-i loftlakást, egy 1920-ban épült art deco stílusú épületben. Egy évtizeddel később pedig az énekesnő újabb különleges ingatlant szerzett meg, egy 100 éves kőtemplomot, New Orleans Garden District nevű negyedében.

A most 36 éves Solange mindkét ingatlant árulja. Aki azonban még csak most szeretne lecsapni az ingatlanokra, az már nem biztos, hogy szerencsével jár. A Dirt.com által idézett feljegyzések szerint ugyanis már mindkét otthon esetében megvan a vevő, csak még nem zárták le az üzleteket.

Luxus Hollywoodban

A Hollywoodban található loftlakásért az énekesnő közel 800 ezer dollárt (kb. 280 millió forint) kér. A harmadik emeleti ingatlanban egy hálószoba és két fürdőszoba található, a lakóterülete pedig 126 négyzetméter.

Miután beköltözött, Solange a saját ízlésének megfelelően alakította át az otthont, kiegészítve a lakást az évek során megvásárolt műtárgyakkal.

A lakás havi fenntartási költsége 1518 dollár (kb. 531 ezer forint), amely hozzáférést biztosít a társasház szolgáltatásaihoz. Ezek közé tartozik a 24 órás portaszolgálat, a parkolószolgálat, valamint a tetőterasz használata is.

New Orelans különlegessége

A másik ingatlan különlegesebb a loftlakásnál, ugyanis ez egy több mint 3 ezer négyzetméteres telken elterülő, 697 négyzetméter alapterületű kőtemplom, New Orleansban. Az eredetileg 1845 körül épült, és korábban a Seventh & Camp Church of Christ otthonaként szolgáló épület sajátossága egy nagy szentély. A templomépületet keményfa padló, magas boltíves mennyezet, valamint boltíves ablakok díszítik.

Az énekesnőnek az épület közelében van egy másik lakása is, a város francia negyedében. A hírek szerint Solange a jövőben itt tervez lakni. Az eredeti terv egyébként az volt, hogy a templomépületet kreatív központnak alakítják át, segítve a kezdő művészek márkaépítését. A tevékenységet végző kreatív ügynökség azonban nemzetközi terjeszkedésbe kezdett, és Solange Knowles végül úgy döntött, inkább megválik az ingatlantól. Az épületet 950 ezer dollárért (kb. 332,5 millió forint) hirdette meg a piacon.