Kiderült, hány forintba kerül háztartási eszközeink napi fogyasztása

mosogatógép
Vágólapra másolva!
A kialakult energiahelyzet miatt egyre fontosabb szempont az energiatudatosság és a költséghatékonyság, de tudjuk-e valójában, hogy mennyit fogyasztanak a mindennapi háztartási eszközeink? A Wagner Solar Rezsikommandó csapata által végzett hozzávetőleges számítás szerint egy hűtőszekrény fenntartása hatósági áras energiadíj mellett 25 forintunkba kerül naponta, míg egy mikrohullámú sütő átlagos használat mellett 84 forintot visz el napi szinten. A cég összeállított egy javaslatot is, amely elősegítheti a pazarlásmentes, energiatudatos életvitelt.
Vágólapra másolva!

Vélhetően mindenki elgondolkozott már azon, hogyan csökkenthetné, optimalizálhatná a háztartása energiaköltségeit, csakhogy nem könnyű az eligazodás a megannyi lehetőség útvesztőjében - írja Wagner Solar sajtóközleményében.

Házi Ádám, a cég fejlesztési igazgatója rámutatott, mindenekelőtt érdemes tisztában lenni azzal, hogy mennyi energiát fogyasztanak a mindennapi háztartási eszközeink, ami kiindulási alapnak a további lépésekben. A cég Rezsikommandó csapata éppen ezért végzett egy hiánypótló számítást.

A vizsgált eszközök tekintetében a villanytűzhely az egyik legdrágább, átlagosan 2 kilowattóra/óra fogyasztást és napi 1 óra használatot feltételezve 140 forintot vesz ki a zsebünkből a hatósági áras energiadíjjal (36 forint/kilowattóra) számolva.

Ugyanez nem rezsivédett áron (70 forint/kilowattóra) már 420 forint.

Házi Ádám elmondta:

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Így spórolhatunk százezreket az energiaköltségeken évente

A Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója elmondta, a fenti számokból is jól látszik, hogy a háztartási eszközök jelentős kiadással járnak, éppen ezért a cég csapata összeállított egy tervet, amivel több akár százezer forintot is spórolhatunk az éves energiaköltségeken.

Mint a vállalkozás munkatársa elmondta, már nulla forintos beruházásokkal és 100 százalékos odafigyeléssel is jelentős összegeket takaríthatunk meg magunknak. Példaként említette, hogy a nem használt elektromos eszközök, berendezések áramtalanításával akár évi 10 ezer forintos nagyságban is spórolhatunk. Azt is tanácsolja a Rezsikommandó csapata, hogy

a főzés során használjunk kuktát, sütés esetében pedig kapcsoljuk ki a sütőt 5 perccel a sütés vége előtt, ezzel is látványos eredményeket tudunk elérni a rezsiszámláinkon

- írja a Wagner Solar közleményében.

1 és 20 ezer forint közötti, rendkívül gyorsan megtérülő beruházás, a bojler vízkő eltávolítása vagy szobanövények vásárlása a megfelelő páratartalom fenntartásához, hogy ne alakulhasson ki penészedés, sem baktérium elszaporodás.

50 és 500 ezer forint közötti beruházás például, ha minimum „A" energetikai besorolású háztartási gépeket vásárolunk, vagy ha megfelelő árnyékolástechnikával látjuk el az ingatlant.

„500 ezer forint és 2 millió forint közötti költséggel számolva beruházhatunk használati melegvíz előállítására vagy kiépíthetünk hővisszanyerős szellőztetést. Kétmillió forint felett pedig hőszivattyús rendszert is kialakíthatunk, napkollektort és napelemet vásárolhatunk. Ezek mind olyan befektetések, melyek rövidebb-hosszabb idő alatt megtérülnek, és a család hasznára válnak" – magyarázta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!