Módosul, de továbbra is marad a CSOK és a Babaváró hitel - MNB Pénzügyi sarok

családi otthonteremtési kedvezmény, csok
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma a következő kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőitől: „Olvastuk, hogy módosították a babaváró hitel és a CSOK szabályait. Idén házasodtunk és jövőre leszek 41 éves, így már fel sem vehetjük?" (M. Nóra, Zsurk). Válaszol Dr. Nádra Ildikó, az MNB felügyeleti szóvivő-helyettese.
Vágólapra másolva!

Július közepén megjelent rendeletekben módosította a kormány a Babaváró támogatás (közismert nevén Babaváró hitel) és a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) igénybevételének szabályait. Az állam által támogatott, kamatmentes Babaváró hitel szabad felhasználású, azaz bármire – akár hitelkiváltásra is – felhasználható, és nincs szükség hozzá ingatlanfedezetre sem. A kedvezményes kamat mellett további előny, hogy akár a teljes kamatterhet, sőt a tőketartozás egy részét vagy akár az egészét is elengedhetik a gyermek(ek) megszületése esetén.

A Babaváró hitel feltételei 2024. január 1-jétől módosulnak.

Kedvező változás, hogy a kölcsön maximális összege 10 millióról 11 millió forintra nő, ugyanakkor emiatt a törlesztőrészletének lehetséges maximuma 50 ezerről 51 ezer forintra emelkedik (20 éves futamidőnél ugyanis a korábbi mérték nem lenne elég).

Módosul a Babaváró hitel igénybevételéhez kötődő életkori korlát is. Az eddigi 41. életévről a 30. évre csökkentik azt a nőkre vonatkozóan, azaz a házaspár akkor lehet majd jogosult a támogatásra, ha a feleség nem töltötte be a 30. életévét a hitel igénylésekor. A jövő év végéig azonban lesz egy átmeneti időszak, amikor még a régi szabályok lesznek érvényben, vagyis a 30-41. év közötti nők is jogosultak lehetnek a hitelfelvételre, de csak akkor, ha a házaspár már babát vár (legalább a 12. hetet betöltött várandósság fennáll).

Illusztráció Forrás: kormany.hu

A korábbi előírások szerint a Babaváró hitelt csak 2024. év végéig lehetett volna igényelni. Kedvező változás, hogy eltörlik ezt a határidőt, tehát a lehetőség a jövő év után is rendelkezésre áll majd. A futamidő 20 év marad, és a törlesztés szünetelésével kapcsolatos szabályok sem változnak. Eszerint, ha igazolják a házaspárok a várandósságot, akkor az első két gyerek esetében maximum 3-3 évre szüneteltethetik a törlesztést. A második gyermek után a fennálló tartozás 30 százalékát, a harmadik után pedig a teljes tartozást elengedik.

Továbbra is érvényes marad az a szabály, mely szerint, ha az igénylők elveszítik a kamattámogatásra való jogosultságukat (például nem születik gyermekük a futamidő első 5 évében, elválnak, vagy külföldre költöznének), akkor a kapott támogatást vissza kell fizetniük. Sőt, ennek mértéke még nőhet is: egy további módosítás szerint ugyanis jövő évtől a támogatási feltételek nem teljesülése esetén az igénybe vett kamattámogatás vagy a jegybanki alapkamatnak a kölcsönösszegre vetített 3 százalékponttal megnövelt mértéke közül a magasabbik a büntetés mértéke, míg korábban az igénybe vett kamattámogatást kellett megfizetni (most például az MNB alapkamathoz kötött összeg jóval több lenne).

A módosításokkal érintett másik állami kedvezmény a CSOK. Ennél a legfőbb változás, hogy a „városi" CSOK-ként emlegetett, 5 ezer fő feletti településeken igénybe vehető konstrukciót jövő év január 1-jétől már nem lehet igényelni (a meglévők kedvezményei természetesen változatlanok maradnak). A kedvezmények a 2630 kistelepülés mellett a tanyáknál (feltéve, ha van rajta lakóépület) is megmaradnak.

A családügyért felelős minisztérium ugyanakkor dolgozik az 5 ezer fő feletti települések új támogatási rendszerének kidolgozásán is.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A „falusi" CSOK lakás építésére vagy vásárlására az új egylakásos lakóépületek (azaz családi házak) vásárlása vagy építése esetében lesz elérhető – 1 gyermek esetén 600 ezer forint, 2 gyermek esetén 2,6 millió forint, 3 vagy több gyermek esetén 10 millió forint igényelhető –, az új építésű többlakásos lakóépületekben lévő önálló lakások megvételéhez azonban nem lehet majd felhasználni 2024-től.

Lakástípustól függetlenül korszerűsítésre, bővítésre viszont továbbra is nyitva áll majd ez a lehetőség, s erre az eddiginél nagyobb összeget lehet majd igényelni.

A támogatás összege kistelepülési meglévő használt lakás bővítése és korszerűsítése, továbbá használt lakás vásárlása, valamint ezzel együtt megvalósuló korszerűsítése és/vagy bővítése esetén is nő, ez utóbbi esetben egy gyermeknél 1 millió forint (a jelenlegi 600 ezer forint helyett), kettő gyermeknél 4 millió forint (a jelenlegi 2,6 millió forint helyett), három vagy több gyermeknél 15 millió forint (a jelenlegi 10 millió forint helyett) az új támogatási összeg. Azonban a kapott támogatási összeg legfeljebb fele fordítható a használt lakás megvásárlására.

A CSOK mellé igényelhető 3 százalékos kamatozású támogatott hitel továbbra is elérhető marad. Az igényelhető összeg új lakás építése vagy vásárlása, valamint használt lakás vásárlása és azzal együtt megvalósuló korszerűsítése és/vagy bővítése vonatkozásában kettő gyermek esetén 10 millió forint, 3 vagy több gyermek esetén 15 millió forint. Egy gyermek esetén ez a konstrukció továbbra sem elérhető.

a szerző Dr. Nádra Ildikó, az MNB felügyeleti szóvivő-helyettese