Történelmi díszletekkel nyílt új luxushotel Budapest belvárosában - képek

Ötcsillagos szálloda, Dorothea Hotel, 2023.11.21.
Vágólapra másolva!
Átadták a Vörösmarty térbe torkolló Dorottya utcáról nyíló Dorothea Hotelt, amely a Market generálkivitelezésével újjászülető, három részből álló értékes épületegyüttes megőrzésével és felújításával jött létre.
Vágólapra másolva!

Új luxusszálloda várja a vendégeket a fővárosban:

a 216 szobával és lakosztállyal kialakított Dorothea Hotel a Marriott Bonvoy Autograph Collection láncába tartozik.

A főváros V. kerületében egy három, különböző korban és stílusban épült épületet összefogó háztömbben készült el az új hotel, amely nevét Mária Dorottya württembergi főhercegnőről, az 1800-as évek befolyásos közéleti személyiségéről kapta, aki férjével, Habsburg József nádorral együtt jelentős kulturális és gazdasági fejlődést hozott a fővárosnak - derül ki a beruházó sajtóközleményéből.

A Vörösmarty tér–Vigadó utca–Apáczai Csere János utca–Dorottya utca által körülhatárolt tömbben a BDPST Group és a Cretum Csoport tulajdonában lévő Dorottya Investment Zrt. megbízásából egy hotelből, exkluzív lakásokból és szolgáltatóegységekből álló épületkomplexummal gazdagodik a Vörösmarty tér.

Az építészeti koncepciót és a belsőépítészetet az olasz sztárépítész stúdió, a Lissoni & Partners jegyezte. A hazai generáltervező, a TSPC Kft. munkáját is koordinálva, a Market Építő Zrt. végezte a komplex kivitelezést.

Az új szállodának is otthont adó tömböt alkotó három épület különböző korszakokban jött létre:

  • a Weber-ház (1873), a Pesti Hazai Első Takarékpénztár egykori neoreneszánsz stílusjegyeket viselő székháza volt;
  • a Mahart-székház (1913), a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság egykori szecessziós székházaként épült;
  • míg a Münnich-ház (1937) modernista és art deco elemeket ötvöző épülete a Futura Rt. székházaként szolgált a kezdetekben.

A fejlesztés során a helyi műemlékvédelmi szakemberekkel együttműködésben az egyes épületek történelmi elemeit megőrizték és felújították, köztük a figyelemre méltó műemléki lépcsőházat.

A szállodába belépve egy oszlopcsarnok fogadja a látogatókat. A tágas belső udvarban kialakított recepciónál egy hosszú csepp alakú üvegcsillár található, illetve innen jobbra fordulva már látható egy kék Zsolnay-csempefal mögött a teljeskörűen restaurált műemléki lépcsőház. A Dorothea Hotel 216 vendégszobája és lakosztálya két különböző dizájn kategóriába, a kortárs (Contemporary) és az örökségi (Heritage) kategóriába sorolható - írja a Magyar Építők.

A szálloda központjában belső udvar ad otthont a Pavilon Étterem & Bárnak, itt a vendégek többek között egy burjánzó gyógy- és fűszernövényfalat is láthatnak. Mindemellett egy 650 négyzetméteres, úszómedencével, szaunával, gőzfürdővel és fitneszteremmel felszerelt wellness-központot is kialakítottak a Dorothea Hotelben.