Kifizetteti családjával a karácsonyi vacsora árát egy brit nő

karácsony ünnep karácsonyfa vacsora
65478421 - christmas family dinner table concept
Vágólapra másolva!
Nagy-Britannia "leggyűlöltebb nője" fejenként 150 fontot (66 ezer forintot) számol fel családjának a karácsonyi vacsoráért. Az árban egy teljes pulykavacsora és egy pohár pezsgő van benne. Azt is jó előre kijelentette, hogy meddig tarthat nála a vacsora - és ezt szigorúan be is fogja tartatni. 
Vágólapra másolva!

Carla Bellucci azt mondja, hogy mindent "nyereségvágyból" csinál, ennek ismeretében pedig már nem meglepő, hogy 150 fontot kér a családjától a karácsonyi pulykavacsoráért. Meggyőződése szerint senkinek nem lenne szabadna kifizetnie az ünnepi vacsorára fordított időt és energiát. Az asszonynak egyébként nem ez az egyetlen bizarr húzása. Korábban bevallotta, hogy egy orrműtét érdekében depressziósnak tettette magát.

Az asszony étkezőjében 15 ember fog összegyűlni a karácsonyi vacsorára - és ő mindenkit meg fog majd kérni, hogy fizessék ki a teljes pulykavacsorát, sőt vendégeit csupán egyetlen pohár pezsgő megivását engedi. Döntését azzal indokolta, hogy egy étterem, vagy szálloda ennél jóval többet számítana fel az ünnepi vacsorára, habár nála sokkal előkelőbb lesz, ezért nem is gondolja, hogy mindezt neki saját zsebből kellene finanszíroznia.

A kép csak illusztráció 123RF

Nála már kora délutántól be lesz kapcsolva a tévé, hogy 15 órakor közösen megnézhessék a király ünnepi beszédét, később pedig azt nézhessenek, amit csak szeretnének. Este 10 órakor pedig szigorúan hazaküld mindenkit, miután a Charades nevű társasjátékkal játszódtak.

2019-ben Bellucci bevallotta, hogy depressziót színlelt, hogy orrműtétet végezzenek rajta, ami miatt "Nagy-Britannia leggyűlöltebb nőjeként" emlegették. Az orrműtétet ugyanis csupán szépészeti okokból nem végzik el a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat keretében csak ha a légzés megkönnyítése érdekében van rá szükség.

A vallomásáért bántalmazások egész sorát kapta, többek között Phillip Schofield akkoriban "a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat élősködőjének" nevezte, de az asszony megvédte döntését, és elmondta, hogy szeretné, ha lánya, Tanisha is plasztikai műtéten esne át egy napon. Havonta körülbelül 200 fontot költ azóta is lánya külsejére, és reméli, hogy 18 éves korában mellimplantátumokat is csináltat majd. 2022-ben arról is beszámoltak, hogy a tini fontolgatta, hogy csatlakozik az OnlyFanshez, amint elég idős lesz ahhoz, hogy édesanyja nyomdokaiba lépjen.

Mutatunk öt egyszerű tippet, amivel bárki jelentősen spórolhat idén karácsonykor. Karácsonykor egészen döbbenetes divatnak hódolnak a britek.

Forrás:Mirror

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!