Ez lehet a következő élelmiszer, amelynél árverseny alakulhat ki a boltokban

szamóca, eper
Vágólapra másolva!
A Store Insider számolt be róla, hogy az eperrel új szintre léphet az árháború. Amíg korábban évről-évre hamarabb kezdték a szupermarketek és a hipermarketek a polcokra tenni az első tavaszi szamócát, idén nem kapkodták el az akciókat.
Vágólapra másolva!

Bár fel-fel bukkant az import földieper már februárban is, csak március végén köszöntött be a boltokban az idei eperszezon.

A koronavírus-világjárvány, illetve a háború előtt a tavasz hírnöke a szamóca volt a zöldségeseknél. A piacokon jellemzően a 12. hét környékén jelent meg az import eper, a boltokban pedig legkorábban Valentin-napon hirdettek szamóca-akciókat. Az elmúlt évek gazdasági- és háborús eseményei azonban az eperpiacra is hatottak.

Míg 2019-ben az akciós eper kilós ára volt 1058 forint a Lidlben, most ugyanennyi pénz csak a felére elég. A Tesco földiepernek akkor még a kilós ára volt 1596 forint, ami ma 2598 forint. Vagyis az eltelt időszakban 50-60 százalékos növekedés mutatkozik a szuper- és hipermarketek akciós árszintjében, amit az eperszezon kezdetére határoznak meg.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Nem drágább a tavalyinál

Szintén érdekes, hogy most fél kilós kiszerelésben hozták be az akciós epreket a boltok, tavaly mindenhol 250 grammos tálcák voltak.

Ráadásul

az idei első akciós eprek nem is drágábbak a tavalyinál.

Mivel más termékeknél nagyon éles árverseny bontakozik ki, elképzelhető, hogy idén az epernél is hasonló jelenségeket lehet majd tapasztalni. Azaz az eper árának mérséklésével is próbálnak majd a kereskedők magukhoz csábítani vásárlókat.