Kiderült, melyik élelmiszer árát szorította le a leginkább az árfigyelő júliusban

Élelmiszerbolt
Szinte azonnal munkát találnak, akik elvégzik a bolti eladó képzést
Vágólapra másolva!
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szakmai támogatása mellett a Gazdasági Versenyhivatal 2023. július 1-jén indította el az online árfigyelő rendszert. Az árfigyelő az elmúlt hónap tapasztalatai alapján rendkívül hatékonynak bizonyult, kíméletlen versenyt generált az áruházláncok között, így jelentős részben ellensúlyozta az élelmiszerárstop kivezetésének hatásait - írja közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Vágólapra másolva!

2023 júliusában a 62 termékkategória termékeinek átlagárai átlagosan 7,7 százalékkal mérséklődtek annak eredményeként, hogy egy hónap leforgása alatt 53 termékkategóriában csökkentek az árak. Az élelmiszerárak csökkenésének júliusban 0,7 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve 2 százalékpontos élelmiszerinflációt csökkentő hatása lehetett a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve.

Az elmúlt hónapban legnagyobb mértékben a spagetti ára esett vissza, közel 15 százalékkal.

Több mint 14 százalékkal csökkentek a zöldségárak, ezen belül több zöldség (zöldpaprika, étkezési újburgonya, kelkáposzta, fokhagyma, paradicsom, karfiol) ára 20 százalék körüli vagy azt meghaladó mértékben. A gyümölcsök ára átlagosan több mint 7 százalékkal mérséklődött, de például az alma és a narancs 20 százalékkal lett olcsóbb.

Illusztráció Forrás: Pixabay

A kenyerek, a margarin, a sertészsír és a tejtermékek árai átlagosan 10 százalékkal mentek lejjebb július végére az árfigyelő indulásától számítva. A húsok közül leginkább a pulykamell ára csökkent, közel 11 százalékkal, míg a csirkeszárny ára több mint 6 százalékkal mérséklődött. Az árak csökkenését a kormányzat által június 1-jétől elindított kötelező akciózás is támogatta, amelynek mértékét a kormány augusztus 1-től 15 százalékra emelte.

Az árstop kivezetésének minimális hatása volt: az elmúlt egy hét során mindössze 0,7 százalékkal emelkedtek az online platformra kötelezően szolgáltatandó 62 termékkategória termékeinek átlagárai.

Az árak emelkedése a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően tehát mérsékelt volt, ugyanis 32 termékkategóriában tovább mérséklődtek az átlagárak

az elmúlt egy hét folyamán is: leginkább a tojás, a finomliszt, a zöldpaprika és a karfiol árai csökkentek. Ráadásul a legkedvezőbb árakat nézve a hatósági árhoz képest, a liszt ára 52 százalékkal, a napraforgó étolaj ára 40 százalékkal, a tojás ára 38 százalékkal, a burgonya ára 27 százalékkal lett olcsóbb.

Az online platform népszerűségét bizonyítja, hogy elindulása óta több mint 910 ezer látogatója volt, és összesen közel 63 millió letöltés történt az oldalon. A szabadszavas keresések száma megközelíti a 385 ezret, amelyek során a látogatók júliusban leggyakrabban a tej, csirkemell, sajt, vaj és tejföl szavakra kerestek, míg augusztus elején az árstopok kivezetését követően a cukor, a csirkemell, a tej, a liszt és az olaj szavakra történt a legtöbb keresés. Az árfigyelő hozzájárul a családok megvédéséhez, hiszen elkezdte letörni az élelmiszerárakat, a multikat árcsökkentésre kényszeríti, így jelentősen segíti az infláció egy számjegyűre csökkentését.