Az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériuma (USDOT) 4,1 millió dolláros (kb. 1,5 milliárd forint) bírságot rótt ki az American Airlines légitársaságra, amiért jogellenesen tartotta az utasait órákig a leszállópályán. A szabály megsértéséért ez az eddigi legnagyobb büntetés, pedig a késésre vonatkozó előírások már körülbelül egy évtizede hatályba léptek az országban.
Az amerikai közlekedési minisztérium 4,1 millió dollárra bírságolta az American Airlinest. Az ok: 2018 és 2021 között a légitársaság 43 belföldi járatának repülőgépjei legalább 3 órán át a kifutópályán maradtak anélkül, hogy lehetőséget biztosítottak volna az utasoknak a leszállásra. A kifutópályán való várakozás összesen 5821 utast érintett, valamint a 43 járat egyikén élellel és vízzel sem látták el az utasokat – derül ki a Yahoo Finance cikkéből.
A legtöbb késés a Dallas-Fort Worth nemzetközi repülőtéren történt.

Az American Airlines szerint ezek a késések többnyire rendkívüli időjárási események miatt voltak. A légitársaság hozzátette, hogy a járatok mindössze a 0,001 százalékát teszik ki az American és a regionális partnerei által a 2018 és 2021 közötti időszakban üzemeltetett mintegy 7,7 millió járatnak. Az American Airlines elnézést kért az utasaitól, amiért kellemetlenséget okozott nekik - írja a Reuters.